Hét perc alatt három gólt lőtt

A focikedvelők, a magyar labdarúgás iránt érdeklődők számára ismerős Kiss László neve, az 1980-as évek elején a Vasas színeiben ontotta a gólokat. A válogatottban is eredményes volt, szívesen emlékszünk vissza arra a két góljára, amit 1981-ben Norvégiában szerzett a világbajnoki selejtezőn, ez a győzelem nagyon fontos volt a spanyolországi világbajnoki részvételhez. És persze emlékezetes marad az is, hogy az 1982-es spanyolországi világbajnokságon az El Salvador elleni meccsen csereként pályára lépve, hét perc alatt három gólt lőtt. Játszott az akkori címvédő – többek között Maradonát, Pasarellát, Kempest felvonultató – Argentína ellen.

Az 1980-as évek második felében, a 30-as éveikben járó, volt válogatott labdarúgók közül többnek megengedte az akkori pártvezetés, hogy külföldre szerződjön. Kiss László a francia másodosztályban szereplő Montpellier-nél játszott két szezont.

Kiváló csapat lehetett, hiszen játszott ott válogatott csapattársa, Törőcsik is egy évet, a francia válogatott Laurent Blanc vagy a kameruni Milla, nem is csoda, hogy feljutottak a francia első osztályba. Nem is feledik ezt a franciák, időnként találkozókat rendeznek az egykori sztároknak, Kiss Lászlót is mindig meghívják családostul. Természetesen a francia klub fizet mindent, utat, szállást, ellátást.

Három gyereke van, és egy korábbi interjújában azt nyilatkozta, hogy a lánya kosárlabdázik, ikerfiai pedig fociznak. „Ezt vártam el tőlük – és ezt teljesítették is. Aminek hiányát mindig éreztem: a diploma és a nyelvtudás. Az élethez ugyebár szerencse is szükséges, de hogy ránk találjon, azért tennünk is kell” – vallja Kiss László. A sportembert a csíkszeredai torna befejezése után kérdeztük.

– Figyelemmel követte a meccseket. Milyennek látta a színvonalat, hogyan teltek a Székelyföldön töltött napok?

– Másodszor vagyok itt, és nagyon szívesen jöttem. Ezt a korosztályt nagyon jól ismerem, ezekkel a korosztályokkal foglalkozom otthon, értük felelek a budapesti szinten.

A látottakról: a nagyoknál nagyon színvonalas torna volt. A kisebbeknél vegyes, voltak jobb és kevésbé jobb csapatok, a kisebbeknél egy-egy ügyesebb gyerek el tudta dönteni a mérkőzés sorsát. Úgy értékelem, hogy ez egy remek torna, van jövője, gratulálok az ötletgazdának. Egyébként az egyik délután lementünk Tusnádfürdőre, és szerintem az volt a torna – számomra – egyik legsikeresebb eseménye, amikor a gyerekek maguk szerveződtek, rendeztek maguknak meccseket a tusnádi pályán. Én még ennyi gyereket mobiltelefon nélkül játszani, szabadon focizni életemben soha nem láttam.

– Fociberkekben kihagyhatatlan kérdés ezekben a hetekben a magyar válogatott Andorra elleni kudarca, vb-selejtezős leszereplése. Mi a véleménye minderről?

– Egyértelmű, hogy válságban a magyar felnőtt válogatott. És nem csak azért, mert Andorrától kikaptunk, hanem azért, mert valamennyi mérkőzésünket elveszítettük, gólt nem rúgtunk, gólokat kaptunk bőven. Ha viszont az MLSZ vezetősége úgy döntött, hogy Bernd Storck marad a szövetségi kapitány, biztos valami okosat ki fognak találni.

– Éveken át játszott a magyar válogatottban, emlékezetes gólokat lőtt. Tartja a kapcsolatot az akkori válogatottbeli csapattársakkal?

– Szép volt, fiatalok voltunk. De volt eredmény is, hiszen három gólt rúgtam egy vb-meccsen. Én azt kívánom a Csíkszeredában látott fiatal futballistáknak, hogy minél többen jussanak be a válogatottba, tapasztalják milyen érzés magas szinten focizni, visszaemlékezni arra, hogy honnan indultál, és hová jutottál. Az én szülőfalum, a Kaposvár melletti Taszár alig ezer lelkes település volt, sokkal később vált ismertté, főleg katonai szempontból. Hosszú út volt eljutni a válogatottig, a világbajnokságig. Természetesen találkozunk a régi játszótársakkal, abban a korban vagyunk, amikor tudunk még szépeket mesélni. Nem mindenki emlékszik ugyanúgy azokra az időkre, de úgy gondolom, hogy ez teljesen rendben van. Rendszeresen vannak úgynevezett válogatott találkozók, 2–3 havonta összegyűlünk.