Ovidiu Burcă együttese győzelmi kényszerben lépett pályára, hiszen csak a három pont jelenthetett esélyt a továbbjutásra. A tapasztalt szakember nem habozott, rögtön a kezdőbe jelölte az új szerzemények közül Mawát és Davordzie-t is, ám a pályán nem látszott az a tűz, amely egy ilyen tét mellett elvárható lett volna.
Az első félidőben egyik csapat sem vállalt komoly kockázatot, a játék jobbára a mezőnyben zajlott. A Sepsi OSK több szögletet is elvégezhetett, de komoly lehetőségig nem jutott, kaput találó lövése pedig egyáltalán nem volt. A hazaiak sem domináltak, mégis ők szereztek vezetést: a 35. percben egy beadásra Robu érkezett jó ütemben, és közelről a hálóba lőtt (1–0).
A szünet után Burcă hármascserével próbálta felrázni csapatát, de a játék képe érdemben nem változott. A háromszékiek továbbra is ötlettelenül futballoztak, nem tudtak nyomást gyakorolni a Metalul kapujára.
A hajrá előtt eldőlhetett volna a mérkőzés: a hazaiak büntetőhöz jutottak, ám Ungureanu bravúrral hárította Robu lövését.
A gyors ellentámadás végén Cmiljanic került ziccerbe, de estében mellé lőtt – ez volt a Sepsi OSK legnagyobb lehetősége az egész mérkőzésen.
Az utolsó negyedórában a Metalul fegyelmezetten őrizte előnyét, a háromszéki gárda pedig képtelen volt áttörni a hazai védelmet. A statisztika sokatmondó: a piros-fehér mezes együttes a teljes mérkőzés során egyszer sem találta el az ellenfél kapuját.
A végeredmény 1–0 maradt, a Sepsi OSK pedig az ötödik helyen zárta a csoportkört, így számára véget ért a kupasorozat.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!