Két hetet a törökországi Antalyában edzőtáborozott Székelyföld egyetlen másodosztályú labdarúgó-együttese. Valentin Suciu és Bajkó Barna edzők legénysége öt mérkőzést játszott Törökországban, a mérleg egy győzelem, három döntetlen és egy vereség.
A szakmai páros több ifjúsági korosztályú játékost is elvitt az edzőtáborba. „Öt edzőmérkőzést játszottunk, de ezeken nem kimondottan az eredményen volt a hangsúly. Az edzőtábor hasznosságát a bajnokságban elért eredményeknek kell majd bizonyítaniuk.
Egy héttel korábban, szombaton, február 19-én tervezünk egy főpróbát, egy sepsiszentgyörgyi mérkőzést a 3. ligás Brassói SR csapatával” – nyilatkozta Suciu a Székelyhonnak.
Megkerestük Cseke Szilárdot, az FK Csíkszereda sportigazgatóját, aki elmondta, hogy a Dési Unirea elleni találkozónak még nincs meg a végleges kezdési időpontja. „Előreláthatóan február 26-án, szombati napon fogadjuk a Kolozs megyei gárdát, de ez még addig változhat” – fogalmazott Cseke.
Az FK Csíkszeredánál az őszi szezont befejező keretből távozott Ribánszky László (kapus), Bor Dávid, Rokas Krusnauaskas, Bogdan Rotar, Aszalos Richárd és Mészáros András, érkezett Bogdan Moga (kapus), Vita Dániel, Csiszer Balázs, Tajti Balázs és az örmény Sargis Metoyan.
A Sepsi OSK csupaszív tulajdonosa, Diószegi László nem szokványos klubelnök. Fontos számára, hogy tisztelettel bánjon a szurkolókkal, időnként megpróbálja részletesebben elmagyarázni nekik döntései okát. Erről és a kiesést követő időszakról kérdeztük.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.
Székelyföldi szabadidőközpont az ország legkedveltebb gyerekvonzó turistacélpontja a Clubul Copiilor (Gyerekek Klubja) nevű mozgalom munkatársai szerint, akik Google-értékelések alapján rangsorolták a romániai létesítményeket.
Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!