
Hideg esőben zajlott a csíkszeredai FK-sportparkban vasárnap a Csíkszereda–Temesvár női labdarúgó-mérkőzés, amelyen a csíki szakvezetés a három nap múlva esedékes, szintén hazai, Beszterce elleni Román Kupa-elődöntőre készülve több alapjátékosát pihentette, csak a második félidőben küldte pályára, Herczeg Andreát és Magyarics Zoét pedig nem is nevezték, mindketten a lelátóról nézték a mérkőzést.

A kezdőbe jelölt lányok óriási küzdöttek, és már az 5. percben megszerezték a vezetést, amikor egy védők közé belőtt labdára Györgyicze Réka ért elsőnek, majd a kapus mellett a hálóba gurított (1–0).

A folytatásában az alapszakaszgyőztes vendég temesváriak enyhe fölényében zajlott a mérkőzés, a Béga-parti város csapata a szünetig zsinórban három gólt szerzett: Anda Jivan és Teodora Meluță jól helyezett bombalövésekből talált be, Antonia Bratu pedig egy jobb oldali beadást fejelt a felső léc alá (1–3).
Remekül kezdték a második félidőt a hazaiak, a görög idegenlégiós Androniki Mikalopulu bal oldalról leadott távoli lövése kötött ki a temesvári kapuban, majd két perccel később ugyanő bombázott közelről a felső léc alá, így a 49. percben 3–3 állt az eredményjelzőn.

Kiegyensúlyozott volt a játék a folytatásban, a nagyobb helyzetek a csíkiak előtt adódtak, de a temesváriak támadásai is veszélyesek voltak. A 70. percben Antal Anita eltalálta a felső kapufát, majd a 77. percben Balázs Eszter veszélyes lövését szögletre mentette a kapus.
A ráadás harmadik percében büntetőt ítéltek a csíkiak javára: Sara Câmpean kapus szabálytalanul akadályozta Györgyicze Rékát. A 11-est Haraszti Fanni magabiztosan értékesítette (4–3).

Az FK Csíkszereda pontszámban beérte a temesváriakat, az egymás elleni mérkőzéseken pedig jobb a Polinál, így a hátramaradt két fordulóban meg is szerezheti a harmadik helyet.
Női labdarúgó Szuperliga, felsőházi rájátszás, 10. forduló:
FK Csíkszereda–Temesvári Poli 4–3 (1–3),
gólszerzők Györgyicze Réka (5.), Androniki Mikalopulu (47. és 49.) és Haraszti Fanni (90.+3, büntetőből), illetve Anda Jivan (20.), Teodora Meluță (22.) és Antonia Bratu (40.).
Játékvezetők: Valentin Porumbel (Olteniţa), Gabriel Neagu (Călăraşi) és Ionuț Traian Neacșu (Bukarest). Megfigyelők: Ștefan Donciu (Sepsiszentgyörgy) és Mihai Hârlab (Brassó).

FK Csíkszereda: Balog Boglárka – Szentes Szabina, Péter Kinga, Bartalis Barbara, Albu Erika, Nyéki Anna, Szőke Eszter, Mitri Rita, Fülöp Boglárka, Györgyicze Réka, Androniki Mikalopulu. Cserejátékosok: Tankó Réka, Böröcz Bettina (kapusok), Balázs Eszter, Haraszti Fanni, Balázs Csilla, Orbán Aranka, Antal Anita, Péter Alexandra, Abos Bianka. Stáb: Kollár Péter (vezetőedző), Nagy Noémi (másodedző), Ferencz Levente (kapusedző), Antal Alexandra (orvosi asszisztens), Gál Ervin (a csapat képviselője).
Temesvári Poli: Sara Câmpean – Anda Jivan, Nagy Melinda, Antonia Bratu, Claudia Bistrian, Nikoleta Kurja, Roxana Mirea, Teodora Meluță, Shaira Pera, Emilly da Silva Scaramelo, Diana Dawood. Cserejátékosok: Cosmina Roșu (kapus), Laura Sondore, Alexandra Boboc, Andreea Șepețan, Patricia Șerban és Dana Cioablă. Stáb: Mirel Albon (vezetőedző), Sabina Scurtu (erőnléti edző), Petru Țurcaș (kapusedző), Rodica Bogdan (gyúró), Nelu Pera (a csapat képviselője).
| 2024. 05. 12. 11:00 | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda | Temesvári Poli (nők) Temesvári Poli (nők) | 4-3 |
| 2024. 05. 12. 13:00 | Konstancai Farul (nők) Farul | Kolozsvári U Olimpia Olimpia | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul (nők) Farul | 10 | 7 | 2 | 1 | 17-8 | 49 |
2 | Kolozsvári U Olimpia Olimpia | 10 | 5 | 2 | 3 | 14-7 | 43 |
3 | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda | 10 | 4 | 2 | 4 | 13-18 | 38 |
4 | Temesvári Poli (nők) Temesvári Poli (nők) | 10 | 1 | 0 | 9 | 8-19 | 38 |
A következő forduló (május 18–19.) programja: Konstancai Farul–FK Csíkszereda és Kolozsvári U Olimpia–Temesvári Poli.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!