Hirdetés

Hatalmas lehetőséget szalasztott el a Dinamo, az Oțelul jutott fel a Szuperligába

Volt mit ünnepelniük a galaci játékosoknak
Fotó: Facebook/SC Otelul Galati

A másodosztályú labdarúgó-bajnokságot megnyerő és az élvonalba már korábban feljutott Jászvásári Poli után a Galaci Oțelul csatlakozott másodikként a Szuperliga mezőnyéhez, megelőzve a Bukaresti Dinamót, amely így osztályozóra kényszerül.

2023. május 21., 16:22

Vasárnap kora délután rendezték a 2. Liga felsőházi rájátszásának utolsó fordulóját, amely után eldőlt, hogy mely együttes lesz a második feljutó az élvonalba, illetve kik játsszák az osztályozós páharcokat.

Hirdetés

Az egyidőben zajlott sorsdöntő mérkőzések előtt a Bukaresti Dinamo volt kedvezőbb helyzetben a Galaci Oțelullal szemben, a két csapat ugyan pontegyenlőséggel állt, de a fővárosiak mind a két egymás elleni találkozót megnyerték.

Az egyenes ágon való feljutáshoz a Jászvásáron játszott Dinamónak legalább olyan eredményre lett volna szüksége, mint az Oțelulnak, amely a Dési Unireát fogadta.

A fővárosi csapat azonban borzasztóan kezdett, az első negyedóra végén már kétgólos hátrányba került, de az első félidő közepére sikerült a szépítés. A szünet után viszont újabb gyors gólt kapott, innen pedig már nem volt visszaút. Ráadásul a Poli a végéhez közeledve berúgta a negyediket is, így megpecsételte a Dinamo sorsát, amely

hatalmas lehetőséget szalasztott el, hogy alig egy év kihagyás után visszatérjen az élvonalba. Ezt mégis megteheti az osztályozón, ehhez az FC Argeșt kellene legyőznie.

Mindeközben Galacon a győzelmi kényszerben lévő házigazdák sokáig nem tudtak mit kezdeni a désiekkel. Aztán a 70. percben mégis megszerezték a három pontot érő találatot, amivel

bebiztosították a feljutásukat, és a nyártól nyolc év után ismét a legjobbak között szerepelnek.

A harmadik meccsen a feljutásra ebben a szezonban sem jogosult Bukaresti Steaua – pedig a pályán elért eredményeivel a második, feljutó helyen végzett – 4–2-re legyőzte a Gloria Buzăut, amely készülhet az élvonalbeli osztályozóra, ahol az Aradi UTA lesz az ellenfele.

A Szuperligából a CS Mioveni és a Chindia Târgoviște esett ki.

Labdarúgó 2. Liga, 2022–2023, rájátszás, felsőház, 10. forduló

2. Liga, 2022–2023, rájátszás, felsőház

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Jászvásári Poli Jászvásár
10
5
5
0
20-8
60
2
Bukaresti Steaua Steaua
10
3
3
4
16-18
52
3
Galaci Oțelul Oțelul
10
4
1
5
8-13
49
4
Bukaresti Dinamo Dinamo
10
4
3
3
16-12
46
5
Gloria Buzău Gloria
10
2
5
3
9-11
42
6
Dési Unirea Dés
10
1
5
4
2-9
40
Bukaresti Steaua:
Jászvásári Poli:
Galaci Oțelul:
Dési Unirea:
Gloria Buzău:
Bukaresti Dinamo:

A Bukaresti Steaua nem jogosult a feljutásra

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Hiába nyert a pályán, négypercnyi figyelmetlenség miatt elvették a Gloria győzelmét

Hiába nyert a pályán, zöld asztalnál elveszítette az SCM Râmnicu Vâlcea elleni bajnokiját a Besztercei Gloria. A másodosztályú együttes a fiatalok szerepeltetésére vonatkozó előírást sértette meg, ami a tabellán is visszaesést eredményezett.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Az utolsó pillanatban bukta el meccsét a Marosvásárhelyi ASA

Vereséggel mutatkozott be Mihai Iosif a Marosvásárhelyi ASA kispadján: a labdarúgó 2. Liga 12. fordulójában, szombaton a marosvásárhelyiek hazai pályán, az utolsó percben kapott góllal maradtak alul az Unirea Sloboziával szemben.

Esélye sem volt Nagyszebenben, újabb fájó vereség Kovásznának

Esélye sem volt Nagyszebenben a Kovásznai Kárpátok labdarúgócsapatának, a 3. Ligában abszolút újonc fürdővárosiak méretes pofonba szaladtak bele a pontvadászat 11. fordulójában.

A következő szezonban a feljutásért küzdhet a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzője

Bemutatták a Marosvásárhelyi ASA új vezetőedzőjét, a labdarúgó 2. Ligában a várakozásokhoz képest gyengén teljesítő csapat irányítását Mihai Iosif vette át.

Elkapták a ritmust az újoncok a 2. Ligában

Tizenegy forduló után féltávhoz érkezett a román labdarúgó 2. Liga alapszakasza. Kirajzolódtak az erőviszonyok, ismerjük a feljutásért harcoló csapatok körét, illetve azokat az együtteseket, amelyeknek inkább a túlélésért kell küzdeniük.

Végzetes volt a gyenge menetelés, menesztette edzőjét a Marosvásárhelyi ASA

Közös megegyezéssel szerződést bontott Eusebiu Tudor vezetőedzővel a Marosvásárhelyi ASA – jelentette be kedden délután közösségi oldalán a 2. Ligában szereplő labdarúgóklub.

Segélykiáltás: továbbra is várja a támogatást a helyi önkormányzattól a Marosvásárhelyi ASA

A Marosvásárhelyi ASA továbbra sem jutott hozzá a megítélt önkormányzati támogatáshoz, és egyre bizonytalanabbnak látja a jövőjét. A másodosztályú bajnokságben érdekelt klub közleményében átláthatóságot, következetességet és konkrét döntéseket sürget.

A hosszabbításban maradt pont nélkül a Marosvásárhelyi ASA

Egymás után a harmadik mérkőzését veszítette el a Marosvásárhelyi ASA, a hosszabbításban kapott góllal maradt alul a Sellenberki SK-val szemben a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 11. fordulójában.

Egy héttel az FCSB elleni kupameccs előtt elküldte vezetőedzőjét a Besztercei Gloria

Menesztette Nicolae Grigore vezetőedzőt a labdarúgó 2. Ligában szereplő Besztercei Gloria. A tavaly még a bennmaradást kiharcoló szakemberrel együtt három munkatársa is távozik, a csapat tíz forduló után a tabella 12. helyén áll.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!