Az összecsapás folyamán a két gárda nem csak egymással, hanem a nagy meleggel is meg kellett küzdjön. Az első negyedórában volt egy tizenegyes gyanús eset, azonban a játékvezető továbbot intett.
Egy kis időre a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, a 21. percben egy gyors ellentámadás végén Rácz Albert kapuja mellé gurította a labdát, közvetlenül utána pedig Coltofeanu járt el hasonló módon.
A hidratálási szünet inspirálónak bizonyult a kék-fehérek számára, és a 28. percben Gergely a védőről lepattanó labdát 13 méterről a bal sarokba helyezte (1–0). Szinte azonnal egyenlíthettek volna a vendégek, azonban Popescu 25 méterről leadott bombája a keresztlécen csattant.
A kézdiek nem elégedtek meg az egygólos előnnyel, előbb Perényi kapáslövése akadt el a védőben,
majd a 41. percben a kapussal egyedül maradt Ketesdi nem tévesztett célt, beállítva az első játékrész eredményét: 2–0.
Egy órányi játék után remek góllehetőség adódott a hazaiak előtt: Zölde remek előreívelését Gergely szépen átvette a tizenhatos vonalán, ám ahelyett, hogy kapura tört volna, Ketesdinek passzolt, kinek határozatlanságát kihasználva a tatrangi védő mentett. A következő pillanatokban Sütő fejese ment kevéssel fölé, tíz perccel később pedig Zölde beadását Turcu fejelte erőtlenül és eredménytelenül kapura.
A hajrában a csapatok felváltva dolgoztak ki gólhelyzeteket. A 85. minutumban Turcu lövése ment mellé, két perccel később pedig Popescu bombázta Albert kapuja mellé a labdát.
Miután a csereként beállt Veres 6 méterről nem talált be a kapuba, Botorok a 93. percben a kapus mellett gurította a hálóba a labdát, beállítva a 3–0-s végeredményt.
| 2024. 03. 29. 15:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Brassói SR Municipal Brassói SR | 3-1 |
| 2024. 03. 29. 15:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | Viitorul Curița Viitorul Curița | 0-2 |
| 2024. 03. 30. 15:00 | Kézdivásárhelyi SE KSE | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 3-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-1 | 32 |
2 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 1 | 1 | 0 | 0 | 3-0 | 22 |
3 | Viitorul Curița Viitorul Curița | 1 | 1 | 0 | 0 | 2-0 | 19 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-2 | 16 |
5 | Tatrangi Ciucaș Tatrang | 1 | 0 | 0 | 1 | 0-3 | 13 |
6 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 1 | 0 | 0 | 1 | 1-3 | 7 |
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!