Hirdetés

Háromgólos győzelemmel startolt az alsóházban a KSE

A KSE szombati kezdő tizenegye
Fotó: Rancz Lajos

Szombaton a labdarúgó 3. Liga alsóházi rájátszásának első játéknapján a Kézdivásárhelyi SE hazai pályán győzte le a Tatrangi Ciucaș csapatát.

2024. március 30., 19:03

Az összecsapás folyamán a két gárda nem csak egymással, hanem a nagy meleggel is meg kellett küzdjön. Az első negyedórában volt egy tizenegyes gyanús eset, azonban a játékvezető továbbot intett.

Egy kis időre a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést, a 21. percben egy gyors ellentámadás végén Rácz Albert kapuja mellé gurította a labdát, közvetlenül utána pedig Coltofeanu járt el hasonló módon.

Hirdetés

A hidratálási szünet inspirálónak bizonyult a kék-fehérek számára, és a 28. percben Gergely a védőről lepattanó labdát 13 méterről a bal sarokba helyezte (1–0). Szinte azonnal egyenlíthettek volna a vendégek, azonban Popescu 25 méterről leadott bombája a keresztlécen csattant.

A kézdiek nem elégedtek meg az egygólos előnnyel, előbb Perényi kapáslövése akadt el a védőben,

majd a 41. percben a kapussal egyedül maradt Ketesdi nem tévesztett célt, beállítva az első játékrész eredményét: 2–0.

Egy órányi játék után remek góllehetőség adódott a hazaiak előtt: Zölde remek előreívelését Gergely szépen átvette a tizenhatos vonalán, ám ahelyett, hogy kapura tört volna, Ketesdinek passzolt, kinek határozatlanságát kihasználva a tatrangi védő mentett. A következő pillanatokban Sütő fejese ment kevéssel fölé, tíz perccel később pedig Zölde beadását Turcu fejelte erőtlenül és eredménytelenül kapura.

A hajrában a csapatok felváltva dolgoztak ki gólhelyzeteket. A 85. minutumban Turcu lövése ment mellé, két perccel később pedig Popescu bombázta Albert kapuja mellé a labdát.

Miután a csereként beállt Veres 6 méterről nem talált be a kapuba, Botorok a 93. percben a kapus mellett gurította a hálóba a labdát, beállítva a 3–0-s végeredményt.

Kézdivásárhelyi SE – Tatrangi Ciucaș 3–0 (2–0),
gólszerzők: Gergely (28. perc), Ketesdi (41.) és Botorok (90+3.).

KSE: Albert – Zöld, Gergely, Bînță, Cîrstian, Sütő, Albu, Agafiței, Ketesdi, Turcu, Perényi. Cserék: Bunduc, Kerestély, Fábián, Fülöp, Demeter, Dobos, Bandi, Botorok, Veres. Edző: Călin Moldovan
Tatrangi Ciucaș: Cauca – Mitroi, Dascălu, Jude, Komáromi, Opra, Rauta, Popescu, Coltofeanu, Badea, Rácz. Cserék: Szántó, Lenghen, Galborcea, Pavel, Plumb, Tocari, Racz, Iordache, Elek. Edző: Nicolae Liviu.

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alsóházi rájátszás, 1. forduló

3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alsóházi rájátszás

Székelyudvarhelyi FC:
Kézdivásárhelyi SE:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.:
Viitorul Curița:
Tatrangi Ciucaș:
Brassói SR Municipal:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!