Az első elődöntőben szerdán 19 óra 30 perctől Nagyszebenben a Hermannstadt és a Bukaresti Rapid találkoznak. Szoros csatára van kilátás, figyelembe véve, hogy a bajnokság alapszakaszában megosztoztak a győzelmeken, mindkét együttes hazai pályán 1–0-ra nyert.
A Hermannstadt 2018 után másodszor juthat be a döntőbe, amikor 2–0-ra kikapott az Universitatea Craiovától, így nem sikerült elhódítania a kupát. A Rapid legutóbb 2012-ben szerepelt a fináléban, valamint 2007-ben diadalmaskodott a kupasorozatban, amikor 2–0-ra győzött a Temesvári Poli ellen.
A második elődöntőben csütörtökön 20.30-tól a Kolozsvári CFR lesz a házigazda a Konstancai Farullal szemben. Amennyiben az egymás elleni bajnoki meccseiket vesszük alapul, az erdélyi gárda favorit a továbbjutásra, miután idegenben 3–0-ra, otthon 3–1-re győzött.
A Kolozsvári CFR legutóbb 2016-ban szerepelt a kupadöntőben, tizenegyes-párbajban múlta felül a Bukaresti Dinamót. A Farul 2019-ben szerezte meg a serleget, hosszabbításban nyert az Astra Giurgiu ellen.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!