Nem volt hosszas a három játékos jelenléte a Sepsi OSK háza táján. A nyári szünetben érkeztek, szinte nem is jutottak szerephez, így az 1. Liga negyedik helyén álló háromszéki gárda és a sportolók útjai elválnak.
Bokor János, a klub sportigazgatója kifejtette, a téli vakációt előbb a távozó labdarúgók helyzetének a tisztázásával indították. Az már biztos, hogy három focistától megválnak, ők nagyon kevés időt töltöttek hivatalos mérkőzésen a pályán.
Egyelőre csak a 24 éves Prosser Dániel sorsa biztos. A középpályás a Puskás Akadémiától érkezett kölcsönbe, oda is tért vissza.
A másik két játékos Veress Zsombor és Gabriel Dodoi. Mindketten fiatal labdarúgók, előbbi 19, utóbbi 20 éves. Veress a harmadosztályban szereplő Kézdivásárhelyi SE játékosa lehet. Dodoit a Kolozsvári CFR-től kapta kölcsönbe a Sepsi OSK, egyelőre nem tudni, hogy a csatár melyik klubhoz szerződik.
A sportigazgató a GSP.ro internetes portálnak elmondta, pár játékos érkezhet a közeljövőben, egyelőre neveket nem akart elárulni.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!