Kijött a két nap alatt lejátszott négy mérkőzés – közülük kettő éjfélkor – miatti fáradtság és az eredmények alakulása okozta frusztráció is a lányokon, hiszen már az utolsó meccs előtt eldőlt, nem tudnak bejutni a vébédöntőbe. Székelyföld válogatottja az utolsó percekben kapott góllal kikapott a harmadik csoportmeccsén Tamil Eelamtól, így minden esély elszállt, hogy bejusson a szombati fináléba.
Emiatt a második Sápmi–Székelyföld találkozónak csak a hazaiak számára volt tétje, hiszen amennyiben a címvédő nyer, akkor a csoport élén zár, míg a székelyeknek nem volt esélyük elmozdulni a harmadik helyről.
A lappföldiek erősen kezdtek, már a második percben egy gyors támadás végén megszerezték a vezetést, előnyüket pedig a 11. percben egy szögletet követően kettőre növelték. Fél óra játékot követően Székelyföld esélye a pontszerzésre minimálisra csökkent, hiszen ekkor Lengyel jött ki a kapujából és a tizenhatos vonalánál szabálytalankodott az ellenfél játékosával szemben, a játékvezető kissé szigorúan döntött, amikor felmutatta a piros lapot.
Emberhátrányban még nehezebb volt tartani a lépést a frissebb hazaiakkal, akik a második játékrészben még egyszer betaláltak, így 3–0-ra nyerték a mérkőzést. Egy találkozó még hátra van a csoportkörből, csütörtökön éjfélkor rendezik a vébédöntő főpróbáját, amikoris Sápmi összecsap Tamil Eelammal. A finálét pedig szombaton 15 órakor kezdődik.
– pénteken (június 7.) 0 órától Sápmi–Tamil Eelam;
– szombaton (június 8.) 15 órától döntő, majd záróünnepség.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!