Tizenöt csapat nevezett be a 2020–2021-es Maros megyei labdarúgó 4. ligás elitbajnokságba, amelyet április közepén kezdenének el. A résztvevőket földrajzi kritériumok alapján három ötcsapatos csoportba osztották, a csoportkörben oda-visszavágókat rendeznek, minden csapat nyolc mérkőzést játszik.
A csoportok első két-két helyezettje továbbjut a rájátszásba, ahol a csoportelsők két ponttal, a másodikok egy ponttal indulnak. A play-offban nem vehetnek részt azok a klubok, amelyeknek nincs feljutási joguk, helyüket a rangsorban következő csapatok veszik át.
A hatcsapatos rájátszásban szintén kétszer találkoznak egymással az együttesek, összesen tíz fordulót rendeznek. A rájátszás győztese képviseli majd Maros megyét a 3. Ligába való feljutásért rendezendő osztályozón.
A Maros Megyei Labdarúgó-egyesület végrehajtó bizottságának döntése értelmében a bajnokság előreláthatólag az április 17-ei hétvégén kezdődik, addig kidolgoznak egy szabályzatot és egy egészségügyi protokollt a mérkőzések lebonyolítására.
Mint Mircea Bucurtól, a Maros Megyei Labdarúgó Egyesület elnökétől megtudtuk,
a bajnokságban részt vevő klubok vállalták, hogy fedezik a koronavírustesztek költségeit, a megyei egyesület pedig vállalta a játékvezetők és a megfigyelők díjának kifizetését.
A Maros megyei 4. Liga klasszikus csoportjába kevés csapat jelezte részvételi szándékát, így a benevezési határidőt április 10-éig kitolták. Amennyiben nem lesz elegendő beiratkozó csapat, ezt a bajnokságot – akárcsak az 5. és a 6. Ligát – idén nem rendezik meg. Azok a klubok, amelyek különböző okok miatt nem vesznek részt az idei bajnokságban, megtartják jelenlegi helyüket a következő idényben.
Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.
Vezetett, majd kétszer egyenlített Kína ellen Románia válogatottja a divízió I/B jégkorong-világbajnokság második játéknapján. Végül hosszabbítás után a házigazdák örülhettek, egy pontot szereztek a mieink.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!