Az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) két hete jelentette be, hogy a tomboló koronavírus-járvány miatt október 25-étől a sportesemények – beleértve a labdarúgó-mérkőzéseket is – legalább harminc napig zárt kapusak lesznek az országban.
A hét közepén viszont friss információkkal szolgált a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke,
Răzvan Burleanu: tárgyalásokat folytatott a CNSU képviselőivel, és mint mondta, nagy esélyt lát arra, hogy a futballszurkolók korábban visszatérhetnek a stadionokba, akár már hétfőtől.
Az FRF elöljárója elmondta, amennyiben megnyílnak a stadionok kapui, továbbra is be kell tartani az érvényben lévő egészségügyi előírásokat, azaz csak oltott személyek, vagy a betegségen legalább 15 napja és legfeljebb 180 napja átesett emberek mehetnek be a sportlétesítményekbe.
Az Izland elleni vébéselejtező előtt még az ifjúsági és sportminisztérium közbelépésére is szükség volt, hogy a beutazó szigetországiaknak a CNSU felmentést adjon a járványügyi korlátozások alól és így az északiakat elszállásolhatják bukaresti hotelben
– ellenkező esetben Románia zöld asztalnál 3–0-ra elveszítette volna a meccset.
A stadionkapuk szurkolók előtti megnyitásáig viszont számos mérkőzést rendeznek. Az élvonalban az odavágók zárulnak, szombaton este fél kilenckor a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK az U Craiova 1948 vendége lesz.
A másodosztályban az FK Csíkszereda hazai pályán játszik, szombaton 11 órakor a Viitorul Pandurii Târgu Jiut fogadja, a mérkőzést élőben közvetítik az Erdély TV-ben, illetve a csíki klub Facebook-, illetve YouTube-csatornáján.
A 3. Ligában csoportját vezető Székelyudvarhelyi FC-re rangadó vár, ugyancsak szombaton a harmadik FC Pucioasa vendége lesz.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!