Hirdetés

Hadnagy Attila: „nem fogadnak tárt karokkal minket a felsőházban”

A Sepsi OSK klubigazgatója szerint amennyiben kihasználják a helyzeteiket, a bírók nem biztos, hogy bele tudtak volna nyúlni a mérkőzésekbe

Az utóbbi időszakban egyre gyakrabban fordulnak elő kétes játékvezetői ítéletek a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat mérkőzésein. A Sepsi OSK vezetőségét kérdeztük, hogyan vélekednek a bíráskodásról.

A Sepsi OSK legutóbbi két hazai bajnoki találkozóján vitatott játékvezetői döntések születtek a háromszékiek ellen. Két héttel ezelőtt az Universitatea Craiovával szemben 3–1-re elveszített meccsen Kovács Istvánon két meg nem adott büntetőt és piros lapot kértek számon, hétfőn este pedig egy kérdéses góllal 1–0-ra kaptak ki (nem lehetett meggyőződni arról, hogy a labda elhagyta-e teljes terjedelmével a gólvonalat) a Konstancai Farultól a Szuperliga 26. fordulójában.

Kapcsolódó

Hirdetés

„A bíráskodásról sajnos már párszor kellett beszélnünk, és az utolsó hazai mérkőzésen történtek után újra ez a téma. Tudjuk, hogy a Craiova ellen Kovács István mit művelt. Ezúttal pedig megadták a Farul gólját.

Visszanéztem lehet százszor is az esetet, de véleményem szerint nem volt bent a labda. Túl könnyen és hamar döntöttek a bírók”

– fogalmazott a Székely Sport megkeresésére Hadnagy Attila, a Sepsi OSK klubigazgatója.

Kapcsolódó

Hozzátette, de nem ez a legnagyobb probléma a csapatnál, hogy milyen döntést hoztak a játékvezetők, mert nem miattuk kaptak ki,

a vereségük oka ugyanis a rossz helyzetkihasználás és főleg a második félidőben nyújtott gyenge játék.

Sebastian Colțescu játékvezető és partjelzői vitatható döntést hoztak •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Sebastian Colțescu játékvezető és partjelzői vitatható döntést hoztak
Fotó: Pinti Attila

„Mi vagyunk a nagyobb hibásak, mert ha kihasználjuk lehetőségeinket a Craiovával és a Farullal, akkor nincs miről beszélni, mert mindkét alkalommal az első játékrészben lehetett volna legalább kétgólos előnyünk, és így a bírók nem biztos, hogy bele tudtak volna nyúlni a mérkőzésbe” – jegyezte meg.

Hadnagy Attila rámutatott, ezen a két hazai meccsen azonban a bírói ítéletek befolyásolták a végeredményt.

Tudjuk, hogy nem szeretnek minket és nem fogadnak tárt karokkal a felsőházban. Megtesznek mindent, hogy ne kerüljünk oda.

Amennyiben pedig az alsóházban fogunk játszani, nagyon fel kell kössük a nadrágunkat, mert biztos, hogy még lesznek bírói tévedések ellenünk, ezek engem nem lepnek meg” – közölte.

Számos akadályon kell túljussanak a Sepsi OSK játékosai, hogy elérjék a céljukat •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Számos akadályon kell túljussanak a Sepsi OSK játékosai, hogy elérjék a céljukat
Fotó: Pinti Attila

A Sepsi OSK zsinórban négy vereséget szenvedett el a bajnokságban, így ismét lecsúszott a 10. helyre. Bernd Storck vezetőedző együttesét jelenleg két pont választja el a felsőházi rájátszást érő hatodik helytől, amelyet a Petrolul foglal el. Az alapszakaszból még négy forduló maradt hátra, a sepsiszentgyörgyiek hazai pályán a Kolozsvári U és az FC Voluntari ellen, idegenben az FC Botoșani-nyal és a Petrolullal játszanak.

A klubigazgató meglátása szerint, ha legalább tíz pontot nem szereznek ezen a négy mérkőzésen, akkor semmi esélyük bejutni a felsőházba, tehát egy meccset sem szabad elveszítsenek.

Ha viszont ez nem sikerül, akkor minél több pontot kell gyűjtsenek az alsóházban ahhoz, hogy a szezon végén elérjék a hetedik-nyolcadik helyet.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
26
16
7
3
47-21
55
2
Bukaresti Rapid Rapid
26
13
9
4
45-27
48
3
Kolozsvári CFR CFR
26
13
6
7
46-26
45
4
Konstancai Farul Farul
26
11
7
8
35-35
40
5
Universitatea Craiova U Craiova
26
10
9
7
39-33
39
6
Petrolul Ploiești Petrolul
26
7
14
5
26-25
35
7
FC Hermannstadt Hermannstadt
26
7
13
6
31-28
34
8
Kolozsvári U Kolozsvári U
26
8
10
8
33-38
34
9
Aradi UTA UTA
26
8
10
8
31-36
34
10
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
26
9
6
11
35-32
33
11
Galaci Oțelul Oțelul
26
6
13
7
26-28
31
12
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
26
9
3
14
39-43
30
13
FC Voluntari Voluntari
26
6
9
11
29-41
27
14
Jászvásári Poli Jászvásár
26
6
9
11
28-41
27
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
26
6
4
16
20-37
22
16
FC Botoșani Botoșani
26
3
11
12
27-46
20
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Átgázolt a hollandokon, magabiztos sikerrel indította a hokivébét Románia

Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.

A végjátékban lecsapott a bajnokra az FK Csíkszereda (videóval)

Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.

Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

`
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Ez is érdekelheti

Ilyés Róbert a csíki labdarúgás egyik legnagyobb sikerének nevezte a bajnok legyőzését

Csürös Attila 87. percben szerzett fejesével az FK Csíkszereda 1–0-ra pénteken késő este legyőzte a címvédő FCSB-t. A történelmi sikerrel nagy lépést tett a bennmaradás felé. A mérkőzés után az edzők és a gólszerző nyilatkozott.

A végjátékban lecsapott a bajnokra az FK Csíkszereda (videóval)

Végig alárendelt szerepet játszott hazai pályán a bajnok FCSB ellen az FK Csíkszereda, amely azonban kihúzta kapott gól nélkül, majd a végjátékban a csapatkapitány találatával bravúrgyőzelmet szerzett.

Kilenc élvonalbeli klub kapott európai kupalicencet

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közölte azoknak a kluboknak a listáját, amelyek megkapták az európai kupasorozatok 2026–2027-es szezonjában való induláshoz szükséges licencet.

Alkotmányellenes a Novák-törvény, az FK Csíkszereda elnöke szerint szemléletet kell váltani

Románia Alkotmánybírósága alkotmányellenesnek nyilvánította az egykori sportminiszter, Novák Károly Eduárd nevéhez köthető törvényt, amely előírta volna, hogy a hazai versenyeken legalább 40%-ban román sportolókat kell szerepeltetni.

A neheze még csak ezután jön az FK Csíkszeredának

Egyelőre sínen van az FK Csíkszereda, három fordulóval a vége előtt biztos bennmaradó helyet foglal el a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. A bajnoki hajrá viszont nehéznek ígérkezik, a play-out legjobbjai ellen kell bizonyítania.

Nem hátrál meg az FK, pontokra hajt az FCSB ellen

Fontos mérkőzés vár az FK Csíkszeredára: a bennmaradásért küzdő csíkiak pénteken este a címvédő FCSB-t fogadják a román labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában és pozitív mérleggel zárnák a találkozót.

Nem lesz pénteki jegyárusítás: fontos tudnivalók az FK–FCSB előtt

Csak csütörtök délután lehet jegyet vásárolni a péntek esti FK Csíkszereda–FCSB labdarúgó-mérkőzésre. A csíki klub részletes tájékoztatót adott ki a belépőkről, a szurkolói szabályokról és a pénteki találkozó lebonyolításáról.

Két év jogi harc után felmentették a csíki vezérszurkolót

Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.

Felértékelődhet a második hely a Szuperligában

Nagy a tét a román labdarúgás idei szezonjának végén, a Román Kupa döntőjének végeredménye hatással lehet a bajnoki küzdelmekre a Szuperligában.

Szorgalmas mezőnymunkájával a forduló csapatában az FK Csíkszereda védője

Az FK Csíkszereda hátvédje, Pászka Lóránd is helyet kapott a Szuperliga rájátszásának 6. fordulójának álomcsapatában. A védő kiemelkedő mezőnymunkájával és hasznos támadójátékával érdemelte ki az elismerést.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!