Ezzel szemben az Ilfov megyei ellenfelük a sereghajtó helyet foglalja el, az eddigi nyolc forduló alatt mindössze két meccsen szerzett pontot: az Astra Giurgiu otthonában és a Medgyesi Gaz Metan vendéglátójaként ért el döntetlent. Legutóbb a Jászvásári Poli CSM-től kaptak ki úgy, hogy kétgólos hátrányt dolgoztak le, de a hosszabbításban újabb találatot szereztek a moldvaiak, és ezzel nyertek.
Rövid sajtótájékoztatóján a szentgyörgyi csapat edzője csütörtökön kifejtette, jelentős mérkőzés előtt állnak. „Nagyon fontos számunkra ez a meccs, talán a szezon eddigi találkozói közül a legfontosabb.
Holnap biztosan nagyon sokan eljönnek a meccsre, szeretném ha telt ház lenne. Megérdemlik ezek a fiúk a biztatást. Az előző és a jelenlegi szezonban is bebizonyították, hogy értékes játékosok, erős csapatot alkotnak” – vélekedett Eugen Neagoe.
A tréner hozzátette, nagyon nehezen legyőzhető együttest irányít, jelenleg a legjobb védelemmel rendelkezik, és ezt a képességüket meg is szeretnék őrizni. Megtudtuk, nincs keretproblémájuk, minden labdarúgó harcra készen áll.
– hangsúlyozta.
Ugyanakkor tudatában van annak, hogy nehéz helyzetben van a Voluntari csapata is, de különösebben nem érdekli a sorsa, számára az a fontos, hogy a pénteki meccs után is győzelem nélkül térjen haza az Ilfov megyei gárda.
„Zsúfolt hét elé nézünk, hiszen jövő kedden Temesváron kupameccset is kell játsszunk (időközben megváltoztatták a találkozó időpontját, ugyanis korábban szerdára ütemezték be – szerk. megj.), és pénteken egy másik nehéz mérkőzés vár ránk Bukarestben, a Dinamo ellen” – fogalmazott Neagoe.
Újságírói kérdésre kifejtette, mint minden meccs, fontosak számukra a Román Kupa találkozói is, de egyelőre a Voluntari elleni összecsapásra koncentrálnak.
Niczuly Roland eddigi nyolc bajnoki meccse alatt mindössze négy gólt kapott, a legkevesebbet az 1. Liga mezőnyében. A sajtótájékoztatón elmondta, szeretné, ha így is maradna, de ez nem csak az ő érdeme, hiszen tizenegyen vannak a pályán, akik mind azért dolgoznak, hogy a lehető legkevesebb gólt kapják.
pénteken
18.00 Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Voluntari
21.00 Jászvásári Poli CSM–Bukaresti Dinamo
szombat
15.00 Nagyszebeni Hermannstadt–Kolozsvári CFR
18.00 FC Botoșani–Concordia Chiajna
21.00 Universitatea Craiova–FC Viitorul
vasárnap
21.00 FCSB–Dunărea Călărași
hétfő
21.00 Astra Giurgiu–Medgyesi Gaz Metan
Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 9 | 2 | 39–16 | 54 |
| 2. | FCSB | 26 | 14 | 7 | 5 | 49–29 | 49 |
| 3. | Universitatea Craiova | 26 | 13 | 6 | 7 | 43–24 | 45 |
| 4. | Astra Giurgiu | 26 | 11 | 9 | 6 | 36–23 | 42 |
| 5. | FC Viitorul | 26 | 11 | 5 | 10 | 26–27 | 38 |
| 6. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 10 | 7 | 9 | 32–25 | 37 |
| 7. | FC Botoșani | 26 | 9 | 9 | 8 | 31–33 | 36 |
| 8. | Jászvásári Poli CSM | 26 | 10 | 4 | 12 | 28–38 | 34 |
| 9. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 9 | 5 | 12 | 25–28 | 32 |
| 10. | Bukaresti Dinamo | 26 | 8 | 8 | 10 | 29–37 | 32 |
| 11. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 7 | 10 | 9 | 25–32 | 31 |
| 12. | Dunărea Călărași | 26 | 4 | 12 | 10 | 16–25 | 24 |
| 13. | FC Voluntari | 26 | 4 | 9 | 13 | 30–46 | 21 |
| 14. | Concordia Chiajna | 26 | 4 | 6 | 16 | 19–45 | 18 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!