Hirdetés

Győzött, és már rájátszást érő helyen a Sepsi OSK

Peter Andrezly megszerezte első gólját a Sepsi OSK-nál. Archív
Fotó: Pinti Attila

2019. szeptember 21., 19:27

Megszerezte szezonbeli első hazai győzelmét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délután fölényesen, 3–0-ra nyert a Nagyszebeni Hermannstadt ellen a labdarúgó 1. Liga 10. fordulójában.

2019. szeptember 21., 19:27

Többet próbálkozott a mérkőzés első felében a Sepsi OSK, első kisebb lehetőségét Bouehanna hagyta ki, mellé fejelt. A hazaiak enyhe mezőnyfölénye az első félóra végén érett góllá, amikor Vașvari értékesítette a sepsiszentgyörgyiek korábbi játékosa, Viera kezezése miatt megítélt tizenegyest.

Rögtön ezután betalálhattak volna a vendégek is, Debeljuh lövése azonban kevéssel elkerülte a kaput. Az egyenlítés helyett kettőre növelte előnyét a Sepsi OSK, Kilyén rövid passzából Carnat volt a befejező.

A második félidő elején László Csaba csapata végleg eldöntötte az összecsapást,

Carnat újabb helyzete után Peter Andrezly kihasználta a Hermannstadt kapusának óriási hibáját, ezzel a hazaiak már hárommal vezettek. A vendégeknek semmi sem jött össze, a Sepsi OSK pedig magabiztosan játszott, és a végéig megőrizte háromgólos előnyét.

Hirdetés

Első hazai győzelmével a sepsiszentgyörgyi együttes

feljött a hatodik helyre a tabellán, és először jutott felsőházi rájátszást érő pozícióba.

A Sepsi OSK számára a jövő héten kupamérkőzés következik, csütörtökön 16.30-tól a másodosztályú Temesvári Ripensia ellen idegenben játszik a továbbjutásért.

Labdarúgó 1. Liga, 10. forduló:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Nagyszebeni Hermannstadt 3–0 (2–0).
Gólszerzők: Vașvari (31., büntetőből), Carnat (35.), Andrezly (57.).
Sepsi: Fejér – Kilyén, Bouhenna, Tincu, Ștefan – Vașvari, Velev (Fülöp, 59.), Deaconu (Flores, 82.), Andrezly – Carnat, Safranko (Karanovic, 61.). Edző: László Csaba.
Hermannstadt: Figueiredo – Rimane, Diarrasouba, Luchin, Dâlbea – Taira (Dumitriu, 60.), Petrescu (Yazalde, 38.), Caiado, Cordea (Plazonja, 57.) – Debeljuh. Edző: Costel Enache.
Vezették: Radu Petrescu, Radu Ghinguleac, Bogdan Gheorghe.

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 10. forduló
2019. 09. 20., 20:30 Medgyesi Gaz Metan Universitatea Craiova 2–3
2019. 09. 21., 15:00 FC Voluntari Academica Clinceni 1–2
2019. 09. 21., 17:30 Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Nagyszebeni Hermannstadt 3–0
2019. 09. 21., 20:30 Astra Giurgiu Bukaresti Dinamo 3–2
2019. 09. 22., 17:30 FC Botoșani Chindia Târgoviște 0–3
2019. 09. 22., 20:30 FCSB Kolozsvári CFR 0–0
2019. 09. 23., 20:30 FC Viitorul Jászvásári Poli 2–1

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 7 4 51–16 52
2. Universitatea Craiova 26 14 4 8 41–28 46
3. FC Botoșani 26 12 9 5 36–30 45
4. FCSB 26 13 5 8 37–29 44
5. Medgyesi Gaz Metan 26 12 7 7 34–30 43
6. Astra Giurgiu* 26 13 6 7 38–29 42
7. FC Viitorul 26 11 7 8 44–29 40
8. Bukaresti Dinamo 26 10 4 12 37–41 34
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 7 12 7 30–26 33
10. Chindia Târgoviște 26 6 7 13 29–47 25
11. Nagyszebeni Hermannstadt 26 5 10 11 26–44 25
12. Jászvásári Poli 26 5 7 14 26–40 22
13. Academica Clinceni 26 4 10 12 30–47 22
14. FC Voluntari 26 5 5 16 22–45 20
*Astra Giurgiu büntetve 3 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!