Ősszel 1–0-s vereséget szenvedett az FK Csíkszereda Szászrégenben, de a csíkiakat nem fűti bosszúvágy, a péntek délutáni mérkőzésen eredményesen szeretnének játszani, és győzni.
– mondta Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője.
Az FK-nál eltiltott játékos nincs, azonban a szakvezetés nem számíthat Mitra Szilárd és Györgyi Arthur játékára, akik még nem épültek fel sérülésükből.
Nincsenek sérültek a Székelyudvarhelyi FC keretében, egy hiányzó azonban így is lesz, Györgydeák Apor sárga lapos eltiltás miatt hagyja ki a mérkőzést. Radnót idei két meccsét egyaránt 5–0-ra veszítette el, így nem tudott elmozdulni a sereghajtó pozícióból. Ennek ellenére nagyon nehéz találkozóra számít Mészáros Alpár, az SZFC edzője.
„Tudjuk, hogy kiesési rangadó vár ránk. Ezek a legnehezebb meccsek, az ellenfél is ugyanazt akarja, mint mi, jövőre is a harmadosztályban lenni.
Nagy mozgás volt náluk is a téli szünetben, és hazai pályán általában jó eredményre képesek. Mi fel vagyunk készülve, a három pontért megyünk” – mondta a szakember.
Két kiütéses vereség után a Szászhermányi FC vendégeként lép pályára a Marosvásárhelyi MSE. A szombati mérkőzés előtt egyetlen pont választja el egymástól a két csapatot, a házigazda Brassó megyeiek a 12., a vásárhelyiek a már kiesést jelentő 13. helyen állnak.
A nehéz helyzetben lévő MSE-nek nagy szüksége lenne a pontokra a kiesés elkerüléséért küzdő egyik közvetlen ellenféllel szemben,
de figyelembe véve az első két tavaszi meccsét, bravúrnak számítana egy kedvező eredmény elérése ezen a kiszálláson.
„A téli szünetben kialakult zűrzavaros helyzet miatt továbbra is nagyon szenvedünk. A távozó játékosokat nem tudtuk megfelelően helyettesíteni, az edzéseink pedig három hónapos kihagyás után kezdődtek el.
– nyilatkozta Fehér Csaba, az MSE edzője.
Hozzátette, hogy erősíteni szeretnének még játékosokkal, és remélik, hogy két-három héten belül az eredményeik is jobbak lesznek.
Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 18. forduló: pénteken 15 órától FK Csíkszereda–Szászrégeni Avântul, Medgyesi Gaz Metan II.–Besztercei Gloria, Kolozsvári CFR II.–Dési Unirea; szombaton 15 órától Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Kolozsvári Sănătatea, Tasnádi Unirea–Tordai Arieșul, Szászhermányi FC–Marovásárhelyi MSE, Lénárdfalvi Comuna–Nagybányai Minaur, Radnóti SK–Székelyudvarhelyi FC.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!