Egy hete utazott el Törökországba a háromszéki alakulat, kedden délután pedig lejátszotta az első barátságos összecsapását. Ellenfelük a német másodosztályban szereplő Magdeburg volt, a 18 fős tabellán a 13. helyet foglalják el.
A két fél kétszer 60 percet játszott egymással, jól kezdte a mérkőzést az OSK, az első negyedóra végén Cosmin Matei volt eredményes, ezzel előnybe kerültek a sepsiszentgyörgyiek (1–0). A második játékrészben érkezett az egyenlítés a németektől, Florin Ștefan öngóljával az 51. percben 1–1-re módosult az állás.
Nem sokkal később újra betalált Bernd Storck legénysége, ezúttal Debeljuh volt eredményes, ismét vezetést szereztek a háromszékiek (2–1).
A folytatásban nem változott az eredmény, maradt a 2–1, így győzelemmel kezdte az évet a Sepsi OSK, valamint a felkészülést is a labdarúgó Szuperligára.
Legközelebb három nap múlva, pénteken lépnek gyepre, barátságos meccset játszanak az Újpest ellen.
Kölcsönben távozik Dobozi Krisztián
A Sepsi OSK a hivatalos közösségi oldalán tette közzé a hírt kedden délután, miszerint megállapodtak a Kazincbarcika SC együttesével Dobozi Krisztián játékjogát illetően. A mindössze 19 éves hátvéd június 30-ig kölcsönbe kerül a magyar gárdához. A háromszékiek színeiben két meccsen játszott az idei kiírásban, mindkét alkalommal a Román Kupában kapott bizonyítási lehetőséget, összesen 125 percet töltött a gyepen.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!