Már órákkal a délelőtt tíz órára meghirdetett pénztárnyitás előtt hosszú sor kígyózott a több mint 4500 férőhelyes sepsiszentgyörgyi városi stadion előtt, délután 1 órakor pedig közölték: az összes belépő elkelt.
Így sokaknak több órás sorban állás után jegy nélkül, csalódottan kellett távozniuk.
Voltak, akik már hajnalban vállalták a sorban állást, abban reménykedve, hogy a legjobb kilátást biztosító lelátórészre válthatnak jegyet. A később érkezők körében viszont elégedetlenséget váltott ki, amikor arról értesültek, hogy húsz perccel a pénztár megnyitását követően már kétezer jegy elkelt.
Ez pedig azt a gyanút keltette a sorban állók között, hogy a klub vezetősége részéről visszaélés történt, és „pult alatt” már korábban történt jegyértékesítés.
A csalódott szurkolók felháborodásuknak már a helyszínen, majd a közösségi oldalakon is hangot adtak.
Megkeresésünkre Csinta Samu, a Sepsi OSK igazgatója cáfolta a híreszteléseket, ugyanakkor azt is elmondta, hogy a klub ugyan saját hatáskörében bizonyos számú belépőt nem bocsát árusításra, de ez nem jelenti azt, hogy korábban már eladták volna.
„Meg tudom érteni a szurkolók csalódását, és ez a mérkőzés is bizonyítja, hogy sokkal nagyobb stadionra van szükségünk. A szurkolók körében keringő információ pedig nem helytálló, korábban nem volt jegyértékesítés.
Azonban ezt nem tudom, és nem is kívánom számszerűsíteni” – nyilatkozta a klubigazgató.
A háromszéki klub később Facebook-oldalán bejelentette, hogy azok a szurkolók, akik már nem jutottak belépő jegyhez, a város főterén felállítandó óriás kivetítőn követhetik élőben a hétfői mérkőzést.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!