Az IFAB a Walesben tartott 140. közgyűlésén hozta meg az új döntéseket, melyek közül az egyik legjelentősebb a bedobásokat és a kirúgásokat érintő visszaszámlálás. Ennek lényege, hogy ha a játékvezető úgy ítéli meg, hogy túl sokáig tart egy bedobás, vagy kirúgás, illetve a játékosok szándékosan késlekednek, akkor öt másodpercig tartó vizuális visszaszámlálást indíthat.
Ha az idő lejárta előtt nem folytatódik a játék, akkor a labdát a rivális kapja meg, tehát a másik csapat jöhet bedobással, kirúgás esetében pedig szöglettel.
További intézkedés, hogy a lecserélt futballistának tíz másodpercen belül el kell hagynia a pályát, ha pedig ez nem sikerül, akkor a beállni készülő játékos csak a következő játékmegszakításnál léphet a gyepre, miközben lecserélt társának azonnal el kell hagynia a játékteret.
A sérülés miatt a pályán ápolt labdarúgó, vagy az, akinek a sérülése miatt megáll a játék, a folytatáskor le kell, hogy menjen a pályáról, ahogy eddig is, ugyanakkor egy percig nem is térhet vissza. Ezzel az úgynevezett „időhúzó sérüléseket” szeretnék csökkenteni.
Az IFAB-közgyűlés további döntése, hogy a videóbíró (VAR) az eddigieken felül további három esetben avatkozhat közbe:
helytelenül megítélt második sárga lap miatt adott piros lap, nem a ténylegesen szabálytalankodó futballista büntetése, egyértelműen tévesen ítélt szöglet esetén.
Az IFAB foglalkozott a labdaejtésekkel és a büntetőrúgásoknál előforduló véletlen kettős érintésekkel, valamint megállapította, hogy további konzultációkra van szükség azokra az esetekre vonatkozóan, amikor a játékosok a játékvezetői döntések elleni tiltakozásul levonulnak a pályáról.
A játékvezetők az IFAB döntése értelmében mellkasra, vagy fejre szerelt kamerákat is viselhetnek a továbbiakban.
A változtatások hivatalosan július 1-től, a tervek szerint már az idei világbajnokságon, azt követően pedig minden versenysorozatban életbe lépnek.
Rég voltak ennyien kíváncsiak a Sepsi OSK-ra a labdarúgó 2. Ligában, és milyen jól tették, hogy szombaton délelőtt kilátogattak a Sepsi Duna Arénába a Resicabányai CSM elleni bajnokira: a háromszékiek kiütötték ellenfelüket és ott vannak a felsőházban.
Kétgólos hazai győzelemmel zárult a romániai jégkorongbajnokság alapszakaszának utolsó székely rangadója. A Gyergyói Hoki Klub pénteken este 3–1-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a Remete Ice Arénában.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Adrian Cozma Szatmár megyei nemzeti liberális párti (PNL) képviselő, a román képviselőház alelnöke és családja Dubajban rekedt, miután az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított támadás nyomán törölték a légi járatukat.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!