Kiegyenlített és szórakoztató küzdelmet hozott az első félidő, amelynek végén a Ferencváros került közelebb egy lépéssel a bajnoki cím felé.
Az első 20-25 percben inkább a Győr irányította a játékot, a hazaiak többet kezdeményeztek és többet is veszélyeztettek, de vagy Dibusz védett, vagy a befejezés volt pontatlan. Egyik csapat futballistái sem ütköztek sokat, így nyílt volt a játék, a félidő második felében pedig az FTC is több alkalommal jutott el a győri tizenhatos környékére.
A lefújás előtti utolsó pillanatokban Tóth Alex kényszerítőzött jól a jobb oldalon, majd élesen középre adott labdájára Szalai Gábor érkezett remek ütemben és bal belsővel, 11 méterről a kapuba bombázott.
Fordulás után lendületben maradt a vendégcsapat, és hamarosan kétgólosra nőtt az előnye. Ezt követően a Ferencváros valamelyest visszaállt a saját térfelére, ritkábban erőltette a támadásokat, ennek nyomán a Győr vette át a kezdeményezést.
A hazaiak előtt adódtak is lehetőségek a következő időszakban, de a gólszerzés egészen a 80. percig nem jött össze nekik. Akkor azonban Krpic betalált, innentől pedig a győriek nagy nyomást helyeztek a rivális kapujára.
A fővárosi zöld-fehérek időnként hősiesen védekeztek, ugyanakkor ellentámadásokra már nem futotta az erejükből, a Győr pedig sokat tett az egyenlítésért – a ráadásban még Petrás kapus is előre ment egy szögletnél –, de végül nem járt sikerrel.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!