Hirdetés

Gyenge szerint a két rövidzárlat sokba került, Burcă tanulási folyamatként tekint a vereségre

Helyenként felvette a versenyt a CFR-rel a Sepsi OSK
Fotó: Tuchiluș Alex

Tartalékos összeállításban 3–1-es vereséget szenvedett a Sepsi OSK a Kolozsvári CFR ellen a Román Kupa csoportkörének nyitányán. Gyenge Szilárd a rövidzárlatokat sajnálta, Ovidiu Burcă a fiatalok tapasztalatszerzését hangsúlyozta.

2026. szeptember 01., 21:17

Hosszú idő után ismét a kezdőcsapatban kapott helyet Gyenge Szilárd, aki szerint a Sepsi OSK saját dolgát nehezítette meg azzal, hogy mindkét félidőt rosszul kezdte.

„Nehéz volt, mert mindkét félidőre igaz, hogy belealudtunk a kezdésbe. Megbeszélünk valamit, kimegyünk, aztán rögtön jön egy hidegzuhany.

Utána próbáltunk felébredni, és szerintem helyenként fel is vettük a versenyt az ellenféllel, de sajnos vereség lett a vége”

– értékelt a Székely Sportnak mérkőzés után Gyenge Szilárd.

Hirdetés

A fiatal hálóőr úgy vélte, a kapott gólok elkerülhető hibákból születtek, ezért elsősorban ezekből kell tanulniuk.

„Nem kényszerítettek bele minket ezekbe a hibákba. Ez a rövidzárlat a félidők elején nagyon sokba került. Van még két mérkőzés, bármi megtörténhet, dolgozunk tovább és megpróbáljuk kihozni a maximumot.”

Kapcsolódó

Ovidiu Burcă ezúttal több saját nevelésű fiatalnak is lehetőséget adott, és a vezetőedző szerint nekik is meg kell tanulniuk, hogy ezen a szinten csak bátor játékkal lehet érvényesülni.

Rég tapasztaltuk meg a vereség ízét. Sok fiatalt használtunk, nekik is meg kell érteniük, hogy bátran kell futballozni, másképp nem lehet”

– fogalmazott.

Helyenként felvette a versenyt a CFR-rel a Sepsi OSK •  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Helyenként felvette a versenyt a CFR-rel a Sepsi OSK
Fotó: Tuchiluș Alex

A piros-fehérek trénere ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a sérülések és a kiesők miatt rendkívül nehéz egyszerre több sorozatban is ugyanazzal az intenzitással helytállni. „Két lábbal a földön kell maradnunk, és reálisan kell gondolkodnunk. Nagyon sok a sérültünk, vannak visszatérők is, de fontos, hogy mindenki teljesen készen álljon.”

A túloldalon Marius Șumudică annak ellenére is elismerően beszélt a háromszékiekről, hogy Burcă jelentősen felforgatta kezdőjét.

Nagyon jól felkészült csapattal találkoztunk, még úgy is, hogy sok fiatal szerepelt náluk”

– mondta a CFR vezetőedzője.

Șumudică hozzátette, saját kerete jóval szűkebb, ezért kevés lehetősége van a rotációra. Elmondása szerint a csíkszeredai bajnoki után csak egy átmozgató edzésre volt lehetőségük, a sepsiszentgyörgyi kupameccset követően pedig nem sokkal már a Farul ellen kell pályára lépniük.

A szakember végül a körülményeket is méltatta: szerinte az ország egyik, ha nem a legjobb gyepe Sepsiszentgyörgyön található, a stadiont pedig szenzációsnak nevezte.

Szavazógép

Melyik székelyföldi csapat jut tovább a labdarúgó Román Kupa csoportköréből?

Szavazás eredménye
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

Hétközi kupameccseket játszottak az Udvarhely körzeti fociklubok

A jövő évi labdarúgó Román Kupa kiírása már elkezdődött a legalacsonyabb szinttől. Az Udvarhely körzeti együttesei letudták a 2. kört, a Csík körzetisek később játszanak.

Elmaradtak a meglepetések a kupasorozat csoportkörének nyitófordulójában

Különösebb meglepetés nélkül zárult a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulója: az esélyesebb csapatok többsége érvényesítette a papírformát. A székelyföldi együttesek közül az FK Csíkszereda győzelemmel, míg a Sepsi OSK vereséggel kezdett.

Tartalékosan is behúzta, győzelemmel rajtolt a kupában az FK Csíkszereda

Felforgatott kezdővel is eredményesen mutatkozott be a Román Kupa csoportkörében az FK Csíkszereda. A Hargita megyeiek a második félidőben komoly nyomást bírtak ki, majd a hajrában bebiztosították győzelmüket Besztercén.

A kupában feledtetheti bajnoki szereplését az FK Csíkszereda

Az élvonalbeli bajnokságban továbbra is nyeretlen FK Csíkszereda a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulójában javíthat, szerdán késő délután a másodosztályú Besztercei Gloria vendégeként lép pályára.

Megküzdött a Kolozsvári CFR-rel, a szépítésre futotta a felforgatott Sepsi OSK-tól (videóval)

Vereséggel kezdte szereplését a labdarúgó Román Kupa csoportkörében a Sepsi OSK, kedden délután tartalékos csapattal 3–1-re kikapott hazai pályán a Kolozsvári CFR-től.

Kupameccsekkel indították az idényt az Udvarhely és Csík körzeti focicsapatok

Elrajtolt az új idény az Udvarhely és a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságokban szereplő klubok számára. Az első hivatalos mérkőzéseket azonban még nem a pontvadászatban, hanem a Román Kupában játszották.

Rangadóval indul a kupakaland, nagyszerű formában várja a CFR-t a Sepsi OSK

Hét tétmérkőzés óta veretlenül, biztató hazai mérleggel kezdi meg kupaszereplését a Sepsi OSK, amely kedden 18 órától a Kolozsvári CFR-t fogadja a csoportkör nyitányán.

Az egyik székelyföldi csapat kupameccse a képernyőn, a másiké az interneten lesz nézhető

Elkészítették a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulójának teljes menetrendjét. Kijelölték, melyiket közvetíti a tévé, melyik kerül a szakszövetség internetes portáljára.

A Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharc nyitja a Román Kupa csoportkörét

Elkészítették a labdarúgó Román Kupa csoportkörében az első forduló napokra és órákra lebontott programját. A főtáblás küzdelmek jövő héten a Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharccal kezdődnek.

Megismerte ellenfeleit a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda a Román Kupa csoportkörében

Kisorsolták a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es idényének csoportjait. A két székelyföldi együttes idén elkerülte egymást. Mutatjuk, milyen ellenfeleket kaptak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!