Hirdetés

Gólzápor után lépett tovább a Fradi a Bajnokok Ligájában

Pesic már az első percben betalált az örmény kapuba
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4–3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában, így kettős győzelemmel jutott tovább és ősszel biztosan valamelyik európai kupasorozat főtábláján szerepel majd.

MTI
2025. július 30., 23:24

A gólgazdag összecsapáson előbb Pesic, majd Joseph góljára is válaszolni tudtak az örmények, a szünet után pedig Zachariassen tizenegyesből szerzett góljára is tudott még reagálni a rivális. A mérkőzést eldöntő találatot Varga Barnabás szerezte.

A Ferencvárosnak még két párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy a BL-ben főtáblára kerüljön, ugyanakkor legrosszabb esetben is a Konferencia Liga alapszakaszában folytathatja az ősszel.

Hirdetés

A BL-selejtező 3. fordulójában a zöld-fehérekre a Ludogorec vár, miután a bolgár bajnok a gól nélküli első mérkőzés után hazai pályán 1–1-es döntetlent ért el, majd a hosszabbításban 3–1-re legyőzte a horvát Rijekát, amely kilenc emberrel fejezte be a visszavágót.

Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Ferencvárosi TC–FC Noah (örmény) 4–3 (2–2)
Groupama Aréna, v.: Robert Jones (angol)
gólszerzők: Pesic (1.), Joseph (12.), Zachariassen (52., 11-esből), Varga B. (74.), illetve Ferreira (7.), Matheus Aias (22.), Grgic (71.).
Ferencvárosi TC: Dibusz - Gartenmann, Raemaekers, Szalai G. - Makreckis (Cadu, 92.), Tóth A., Ötvös, O'Dowda (Nagy B., 92.) - Levi (Zachariassen, a szünetben), Joseph (Maiga, 78.) - Pesic (Varga B., 64.).
Noah: Cancarevic - Boakye (Oshima, 73.), Silva, Muradjan, Thorarinsson (Sualehe, 85.) - Eteki (Ulad Omar, 73.), Sangare - Ferreira, Manveljan (Hambardzumjan, 85.), Grgic - Matheus Aias (Jakolis, 60.)
Továbbjutott: a Ferencváros, kettős győzelemmel, 6–4-es összesítéssel.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Nagy pofonba szaladt belé a Kolozsvári CFR, kikapott a Győr és a Loki is

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Kolozsvári CFR a Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar színeket képviselő Győr és a Debrecen is hátrányból várja a visszavágót.

Idegenben vezetett, a pihenő után visszavett az U Craiova az EL-selejtezőn

Döntetlennel zárult az Universitatea Craiova finnországi vendégjátéka az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A román bajnok vezetett a KuPS Kuopio otthonában, a továbbjutó a jövő heti visszavágón dől el.

Két FK-játékos kapott meghívót a válogatottba

Az FK Csíkszereda két labdarúgója is helyet kapott a romániai U19-es női válogatott keretében, amely augusztus 7. és 15. között edzőtáborozik és két felkészülési mérkőzést játszik Moldovával.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Corbu bombagólja döntött, előnyből várja a visszavágót a Ferencváros

Egygólos előnyt szerzett a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar bajnok szerdán este hazai pályán Marius Corbu kiváló találatával 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét.

BL-, EL- és EKL-meccseket is vezetnek a romániai játékvezetők

Öt román játékvezetői brigád kapott megbízást az UEFA-tól a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek harmadik fordulójára.

Öt pont hátrányból lett első – így élték meg győzteseink a Székely Sport tippversenyét

A végletekig kiélezett hajrá döntött a Székely Sport labdarúgó-világbajnoki tippversenyében: Csatlós Tibor az utolsó négy mérkőzésen ledolgozta ötpontos hátrányát, és megszerezte az első helyet.

A BL-selejtezőben kapott megbízást Kovács István

Újabb nemzetközi küldetést kapott Kovács István, a nagykárolyi bíró vezeti a Bodø/Glimt és az Union Saint-Gilloise közötti Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!