A péntek délutáni találkozót az első félidőben eldöntötte a román bajnok, amikor háromgólos előnybe került. A CFR házi gólkirálya, George Țucudean már a mérkőzés elején betalált, majd a szünetig Billel Omrani és Ciprian Deac, utóbbi tizenegyesből is eredményes volt.
Térfélcsere után szépítettek a szlovákok, rögtön ezután viszont Emanuel Culio egy újabb értékesített tizenegyessel visszaállította a háromgólos különbséget. A végéig már csak egy találat esett, ezt a Trencsén szerezte, de ezzel együtt a CFR 4–2-es magabiztos győzelmet aratott.
Antonio Conceicao vezetőedző a két félidőben teljesen más felállásban küldte pályára csapatát, az alapjátékosok nagy része az első negyvenöt percben játszott.
A Kolozsvári CFR veretlenül zárta a törökországi edzőtábort, négy barátságos mérkőzésén három győzelem és egy döntetlen a mérlege: az AS Trencsén elleni meccset megelőzően még legyőzte a svájci FC Zürichet (2–1) és a bolgár Ludogorecet (2–0), illetve 0–0-ás döntetlent játszott az ukrán Vorskla Poltava ellen.
A bajnoki címvédő kolozsvári együttes idei első hivatalos mérkőzésén február 2-án, szombaton 20 órától a Nagyszebeni Hermannstadt csapatát fogadja a téli szünet után folytatódó 1. Liga 22. fordulójában.
Labdarúgás, felkészülési mérkőzés:
Kolozsvári CFR–AS Trencsén 4–2 (3–0),
gólszerzők: Țucudean (9.), Omrani (31., büntetőből), Deac (45.), Culio (53., büntetőből), illetve Catakovic (50.), Umeh (70.)
A CFR kezdője: Arlauskis – Manea, Lang, Vinicius, Camora – Djokovic, Bordeianu, Deac, Păun – Țucudean, Omrani. Szünet után játszott: Ionuț Rus – Mureșan, Peteleu, Culio, Ioniță, Costache, Petrila, Hoban, Males, Ganea, Potra
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!