A legutóbbi szövetségi kapitány, Edward Iordănescu úgy döntött, nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, elmondása szerint több időt szeretne a családjára fordítani, emiatt pedig a Román Labdarúgó-szövetség új szakembert kell kinevezzen a posztra. Első számú esélyesként emlegették Gheorghe Hagit, aki jelenleg a Konstancai Farul vezetőedzője.
Az egykori kiváló labdarúgó elmondta, hogy ugyan foglalkozott a gondolattal, de végül arra a következtetésre jutott, hogy azt a projektet szeretné folytatni, amit három éve a tengerparti együttesnél elkezdett.
– áll a Konstancai Farul oldalán publikált közleményben.
Az utóbbi időben felmerült Adrian Mutu és Mirel Rădoi neve is, azonban még semmilyen hivatalos információ nincs arról, hogy valóban tárgyalna velük a szövetség.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!