Kertész Dávid, a Sepsi OSK alelnöke sajtótájékoztatón számolt be: a klub vezetősége nagy erőfeszítéseket tesz a sepsiszentgyörgyi városi stadion átalakítására, hogy megfeleljen azoknak a követelményeknek, amelyek elengedhetetlenek az első ligás mérkőzés rendezéséhez.
Addig viszont a brassói Ifjúsági Stadion ad otthont az OSK hazai meccseinek. „Terveink szerint szeptemberben befejeződnek a szükséges korszerűsítési munkálatok, és bízunk abban, akkor megkapjuk az engedélyt is, hogy első ligás mérkőzést rendezzünk saját stadionunkban. Ez azt jelentené, hogy október elején a Steaua ellen meccsünket már valóban hazai pályán játszhatnánk” – számolt be az alelnök.
A sajtótájékoztatón jelen levő Valentin Suciu, a Sepsi OSK vezetőedzője szerint is előnyükre válna, ha a jól megszokott környezetben léphetnének pályára, de ennek ellenére is bízik csapata jó szereplésében.
– fogalmazott Suciu.
A feljutást kiharcoló Sepsi OSK meghatározó játékosa volt a másodosztályban a szenegáli Issa Thiaw, aki szerint nagy előrelépést jelent számára az, hogy az élvonalban szerepelhet. De tudatában van annak, hogy még sokat kell dolgoznia. „Több szempontból is nagy a különbség az élvonal és a másodosztály között, ezért mind egyénileg, mind csapatként még sokat kell fejlődnünk, hogy minél több pontot szerezzünk, és ebben az idényben se okozzunk csalódást szurkolóinknak” – nyilatkozta a szenegáli légiós.
Cristian Oros, aki az Astra Giurgiutól igazolt Sepsiszentgyörgyre, a csapaton belüli összhang fontosságát hangsúlyozta: „Nagyon jó a hangulat a csapaton belül, és tudom, hogy ez mennyire fontos, hiszen az Astrával is úgy értünk el jelentős sikereket, hogy egy nagyon összetartó közösség voltunk. Több játékost a jelenlegi keretből már előzőleg volt alkalmam megismerni, de elmondhatom, hogy sok jó képességű labdarúgót találtam még itt, akikkel sikerrel harcolhatunk majd a kiesés elkerülése érdekében.”
A sajtótájékoztató végén Bokor János sportigazgató bemutatta az OSK legújabb szerzeményét, a marosvásárhelyi születésű Fülöp Istvánt, aki egy éves kölcsönszerződéssel érkezett a Diósgyőri VTK együttesétől. A 27 éves támadó középpályás azonban már megfordult a román élvonalban az FC Botoșani csapatánál, ahol 2013–2016 között 88 alkalommal lépett pályára és 22 gólt szerzett.
Fülöp akár már pénteken este bevethető, azonban a szintén a hét folyamán leigazolt montenegrói csatár, Stefan Nikolic egyelőre még egészségügyi gondokkal küzd, így biztosan nem láthatjuk majd a Juventus elleni összecsapáson.
A Sepsi OSK–Bukaresti Juventus találkozó pénteken 18.30-kor kezdődik, és a Digi Sport 1, valamint a Dolce Sport 1 televíziós csatornák élőben közvetítik.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!