A sorsolás előtt azt biztosan tudtuk, hogy két topligás csapat közül kerül ki a rájátszásban a görög PAOK Szalonikit kettős győzelemmel búcsúztató FCSB ellenfele, amely a francia Lyont és a német Frankfurtot kaphatta.
Végül a hétszeres francia bajnok, az EL alapszakaszában a hatodik helyen végző, így egyenes ágon továbbjutó Lyont húzták a román bajnok mellé, amely március 6-án hazai pályán kezdi a nyolcaddöntős párharcot, az idegenbeli visszavágót egy héttel később rendezik.
Ennek a párosításnak a győztese a Manchester United és a Real Sociedad közötti összecsapás továbbjutójával játszik a negyeddöntőben, amelynek mérkőzéseit április 10-én és 17-én játsszák.
Az elődöntőben május 1-én és 8-án találkoznak az együttesek, míg a döntőt május 21-én rendezik a bilbaói San Mamés Stadionban.
A nyolcaddöntő párosítása:
Viktoria Plzen (cseh)–SS Lazio (olasz)
Bodö/Glimt (norvég)–Olimpiakosz (görög)
AFC Ajax (holland–Eintracht Frankfurt (német)
AZ Alkmaar (holland)–Tottenham Hotspur (angol)
Real Sociedad (spanyol)–Manchester United (angol)
FCSB (román)–Olympique Lyon (francia)
Fenerbahce (török)–Rangers FC (skót)
AS Roma (olasz)–Athletic Bilbao (spanyol)
A negyeddöntőben:
1. Bodö/Glimt (norvég)/Olimpiakosz (görög)–Viktoria Plzen (cseh)/SS Lazio (olasz)
2. AZ Alkmaar (holland)/Tottenham Hotspur (angol)–AFC Ajax (holland)/Eintracht Frankfurt (német)
3. Fenerbahce (török)/Rangers FC (skót)–AS Roma (olasz)/Athletic Bilbao (spanyol)
4. FCSB (román)/Olympique Lyon (francia)–Real Sociedad (spanyol)/Manchester United (angol)
Az elődöntőben:
A 2. negyeddöntő győztese–Az 1. negyeddöntő győztese
A 3. negyeddöntő győztese–A 4. negyeddöntő győztese
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!