Hirdetés

Fővárosi klub csábítja a Sepsi OSK középhátvédjét

Haruț védőként egy adott ponton a csapat gólfelelősévé lépett elő
Fotó: Pinti Attila

Nem hagyná ingyen távozni játékosait az élvonalból kiesett Sepsi OSK, Diószegi László klubelnök 150 ezer euróban határozta meg a Dinamóhoz húzó Denis Haruț kivásárlási árát.

Az élvonalban még kívánatos klubnak tűnt a stabil háttérrel és megbízhatónak tartott vezetéssel rendelkező Sepsi OSK, mindez azonban megváltozott a Szuperligából való kieséssel. A futballisták igyekeznek szabadulni a másodosztályú klubtól, ám a sepsiszentgyörgyiek nem hajlandók csak úgy lemondani róluk.

Kapcsolódó

Hirdetés

A tavaly szeptemberben az FSCB-től szabadon igazolhatóként Háromszékre került Denis Haruț a másik fővárosi sztárcsapathoz, a Dinamóhoz távozna,

Diószegi László szerint azonban ezt csak úgy teheti meg, ha a fővárosiak kifizetik érte a 150 ezer eurós kivásárlási árat.

A 26 éves védőjátékos 28 tétmérkőzésen lépett pályára a Sepsi OSK színeiben, öt gólt, valamint egy gólpasszt jegyzett, ezzel az egyik legmeghatározóbb teljesítményt nyújtotta a csapatban.

Bokasérülése miatt nem léphetett pályára az utolsó két fordulóban, hiánya pedig nagy érvágásnak bizonyult a kiesés sorsára jutott piros-fehéreknek.

A futballistát májusban megműtötték, azóta lábadozik. „Ne gondolja senki, hogy mi fizetjük a regenerációját, s majd más látja ennek hasznát. Üzenem a Dinamónak, vihetik, de csak, ha fizetnek érte” – figyelmeztetett Diószegi László, aki hétfőn kinevezte a klub új vezetőedzőjét Ovidiu Burcă személyében.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

„Botrányos, felelőtlen”. Háborús bűnöst tüntetett ki Nicuşor Dan a román nemzeti ünnepen?

Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.

Krónika

Kifütyülték a miniszterelnököt Gyulafehérváron, az államfő Bukarestben „népfürdőzött” a román nemzeti ünnepen

Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Bekerültek az álomcsapatba a Sepsi OSK-játékosok, az edzőre szavazhatunk

Hét klub játékosaiból áll össze a labdarúgó 2. Liga álomcsapata, betették a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA focistáit is.

Batzula Hunor: a második félidőre elfáradtunk, de most a három pont a legfontosabb

A Sepsi OSK helyenként szenvedős meccsen győzte le a Jászvásári Polit és már a tabella élmezőnyében áll. Batzula Hunor szerint a fáradtság ezúttal is kiütközött, de a legfontosabb cél teljesült: a három pont Háromszéken maradt.

Már nem adna egyetlen ajándékot sem vetélytársának a Sepsi OSK

A felsőházi rájátszásba jutásért küzdő egyik vetélytársát fogadja a Sepsi OSK, amely nem engedhet meg magának újabb botlást a Jászvásári Poli ellen.

Megszakadt a Marosvásárhelyi ASA hazai győzelmi sorozata

Az előző hazai mérkőzésein legkevesebb három találatot szerző Marosvásárhelyi ASA ezúttal gólképtelen volt a Concordia Chiajna ellen, ezzel megszakadt a hatmeccses győzelmi sorozata saját közönsége előtt a labdarúgó 2. Ligában.

Megfellebbezte a döntést, visszaszerezné az elveszített pontját a Sepsi OSK

A sepsiszentgyörgyi klubvezetőség nem hagyja annyiban, a végsőkig hajlandó elmenni azért, hogy visszakapja a Chindia Târgoviște ellen zöld asztalnál elveszített mérkőzésen megszerzett egy pontot.

Selymes sikeresen debütált, túljelentkezés van a 2. Liga felsőházáért

Visszavezette a bukdácsoló Jászvásári Polit a győzelem útjára az új edző. Csak egy csapat teljesítménye stabil, képben még a Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA is az első hat helyért szóló küzdelemben.

Elnyelt két Sepsi-pontot a munténiai mocsár (videóval)

Sáros, felázott pálya, elpuskázott lehetőségek és öt percnyi rövidzárlat miatt engedett ki a kezéből biztosnak tűnő győzelmet és két pontot a Sepsi OSK Afumați-ban.

Van egy dolog, amiben mindenképp javulnia kell a Sepsi OSK-nak

Idegenbeli mérkőzéssel folytatja a labdarúgó 2. Liga alapszakaszát a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, vasárnap kora délután a kellemetlen ellenfélnek számító CS Afumați otthonában igyekszik megszerezni a három pontot.

A Corvinul nem tud hibázni, nyert a Szatmárnémeti is a 2. Ligában

A Vajdahunyad továbbra is menetel, az egyetlen csapat, amelyik nem szenvedett vereséget a másodosztályban. Idegenből hozta el a pontokat az Olimpia.

Meggyűlt a baja a kiesőjelölttel a Marosvásárhelyi ASA-nak

Hiába játszott sokáig kétgólos előnyben, a legvégén izgulnia kellett a győzelemért a Marosvásárhelyi ASA-nak a CS Tunari vendégeként a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 14. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!