A sepsiszentgyörgyi találkozó előtt elénekelték a magyar és a székely himnuszt, illetve az Ismerős Arcok Nélküled című dalát, valamint elbúcsúztatták a Székelyföld válogatottjában pályára lépett korábbi, azóta már visszavonult játékosokat.
Nagyjából 300 néző volt kíváncsi a mérkőzésre, amely kétszer 30 percet tartott. Végig kiváló hangulat és parázs párharcok jellemezték a meccset, a két együttes legendás labdarúgói igazolták, hogy az idő múlásával semmit nem veszítettek tudásukból.
A vendég Ferencváros az elején kétszer is megszerezte a vezetést, de Monoki Lehel és Józsi György találataira nagyon hamar válaszoltak a székelyek Albert Tibor és Ilyés Róbert révén, így a szünetben 2–2 volt az állás.
A Jakab Zoltán által irányított székely válogatott a folytatásban uralta a játékot, míg a Mucha József vezette Fradi már nem tudta tartani a tempót. Balázs Árpád büntetőből szerzett góljával fordítottak a házigazdák, akik a végéig még kétszer találtak be, Hompoth Dezső duplázott, és eldöntötte a párharcot.
A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.
A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!