Az elmúlt idényben a piros-fehéreknél alapembernek számító Nicolae Carnat eligazolt a Sepsi OSK-tól. A 22 éves gyulafehérvári jobbszélsőt – aki a legutóbbi szezonban 39 mérkőzésen nyolc gólt és három gólpasszt produkált – a Kolozsvári CFR szerezte meg az átigazolási időszak utolsó napján.
Sajtóhírek szerint a kolozsváriak 100 ezer eurót fizettek Carnat játékjogáért, cserében pedig a szezon végéig kölcsönadták az OSK-nak Claudiu Petrilát, amit hivatalosan is bejelentettek.
A 19 éves körösvidéki labdarúgó 2015-ben került a vasutasklubhoz. A támadó középpályás- és szélsőposzton is bevehető játékos 2018 decemberében a Medgyesi Gaz Metan elleni 2–2-es döntetlen alkalmával mutatkozott be az 1. Ligában.
Fiatal kora ellenére már húsz élvonalbeli bajnokin kapott lehetőséget, első gólját az Academica Clinceni elleni szezonnyitón jegyezte idén augusztusban. Ezzel a találattal csapata mindhárom pontot begyűjtötte.
Az átigazolásokat hivatalos honlapján és közösségi oldalán is bejelentette a Kolozsvári CFR, amely a transzferidőszak hajrájában Iasmin Latovlevici-et is leigazolta.
A legutóbb Kisvárdán megfordult, majd onnan Gheorghe Grozavval együtt elküldött 34 éves balhátvéd öt év után tért vissza a román élvonalba. A 12-szeres felnőtt válogatott védő 2015 nyarán a Bukaresti Steuától Törökországba igazolt, ott pedig négy klubnál is megfordult.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!