A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a hatodik forduló ideális csapatát, amelyben több labdarúgó is szerepel a piros-fehérektől, miután egy nagyon nehéz mérkőzésen legyőzték a Kolozsvári U-t.
A legjobbak között szerepel a szentgyörgyiek csapatkapitánya, Bogdan Mitrea, aki a 90 perc leforgása alatt tizenhét párbajt nyert meg (ebből tízet a levegőben), ezzel oroszlánrészt vállalva abban, hogy érintetlen maradjon Niczuly hálója. A középpályások között helyet kapott Adnan Aganović, aki remekül játszott a kolozsváriak ellen, kiosztott két kulcspasszt, valamint a győztes gólt is ő készítette elő.
A támadósorba bekerült Mario Rondón, akit egyébként megválasztottak a hétfői összecsapás legjobbjának is. A rutinos venezuelai csatár megszerezte első bajnoki gólját a háromszékiek színeiben, ez pedig rögtön győzelmet ért a Sepsi OSK-nak.
Emellett a szentgyörgyi csapat továbbra is veretlen a bajnokságban, őket leszámítva csupán a Konstancai Farul, az FC Botoșani és az újonc FC Hermannstadt mondhatja ezt el magáról hat játéknapot követően. Ebben nagyon fontos szerepet játszik a piros-fehérek olasz mestere, Cristiano Bergodi, akit megválasztottak a hatodik forduló legjobb vezetőedzőjének.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!