Jól ismeri az ellenfelet Eugen Neagoe, a háromszékiek vezetőedzője, hiszen a 2016–2017-es szezonban még a jászvásáriakat irányította a kispadról. Ráadásul edzői pályafutásának egyik legsikeresebb időszaka volt ez, hiszen azzal a nem mindennapi teljesítménnyel büszkélkedhet, hogy veretlenül zárták a bajnokság alsóházi rájátszását.
A szakember nehéz mérkőzésre számít egykori csapata ellen, de bízik tanítványaiban, és képesnek tartja őket, hogy megszerezzék a győztesnek járó három pontot.
„Jó eredményt értünk el az előző két mérkőzésünkön, holnap pedig ismét egy olyan csapat ellen játsszunk, amely a tavalyi idényben a felsőházba jutott. Nagyon sok játékost ismerek a jászvásári csapatból, hiszen másfél-két évvel ezelőtt együtt dolgozhattam velük. Ismerem a képességeiket, és tudatában vagyok, hogy nagyon jó csapatot alkotnak.
Örülök, hogy sérülések nem hátráltatnak, mindenki egészséges, bevethető állapotban van. Már csak nekem kell jó döntéseket hoznom, és a legjobb formában lévő játékosokat küldeni a pályára. Természetesen magunkért és a klubért is játszunk, de ugyanakkor a szurkolókért is, hiszen nélkülük nem sikerült volna elérni az eddigi eredményeket. Remélem, hogy játékban ezután is tudunk még fejlődni” – nyilatkozta Eugen Neagoe, az OSK vezetőedzője.
A nyáron igazolt a piros-fehérekhez a horvát nemzetiségű, de német állampolgársággal is rendelkező Igor Jovanović, aki eddig a védelem biztos pillérének bizonyult. A középhátvéd szerint annak ellenére, hogy csak néhány hete állt össze az OSK játékoskerete, máris egy ütőképes csapatot alkotnak, amely képes egyre jobban játszani.
„Először játszom romániai csapatnál, úgyhogy ez egy új tapasztalat számomra. Kapcsolatban álltam a klubbal, az edzővel, csupa pozitív dolgot hallottam, ezért is döntöttem úgy, hogy ide igazolok.
A magam részéről szeretném mindig a legjobbat nyújtani, és minél több sikert elérni a csapattal” – mondta el az OSK horvát védője.
A háromszéki klub közleményben tájékoztatja a szurkolókat, hogy a szombaton este 9 órakor kezdődő mérkőzésre a meccs napján 17 óra és 20.45 között is lehet még jegyet váltani a városi stadion jegypénztárainál.
A találkozót a Digi Sport 1, a Dolce Sport 1 és a Look TV televíziós csatornák élőben közvetítik.
Péntek
21.00 FC Botoşani–Astra Giurgiu
Szombat
18.00 Concordia Chiajna–Nagyszebeni Hermannstadt
21.00 Sepsi OSK–Jászvásári Poli CSM
Vasárnap
15.30 Dunărea Călăraşi–CSU Craiova
18.30 FC Voluntari–Kolozsvári CFR
21.00 Medgyesi Gaz Metan–FCSB
Hétfő
21.00 Bukaresti Dinamo–FC Viitorul
Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 9 | 2 | 39–16 | 54 |
| 2. | FCSB | 26 | 14 | 7 | 5 | 49–29 | 49 |
| 3. | Universitatea Craiova | 26 | 13 | 6 | 7 | 43–24 | 45 |
| 4. | Astra Giurgiu | 26 | 11 | 9 | 6 | 36–23 | 42 |
| 5. | FC Viitorul | 26 | 11 | 5 | 10 | 26–27 | 38 |
| 6. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 10 | 7 | 9 | 32–25 | 37 |
| 7. | FC Botoșani | 26 | 9 | 9 | 8 | 31–33 | 36 |
| 8. | Jászvásári Poli CSM | 26 | 10 | 4 | 12 | 28–38 | 34 |
| 9. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 9 | 5 | 12 | 25–28 | 32 |
| 10. | Bukaresti Dinamo | 26 | 8 | 8 | 10 | 29–37 | 32 |
| 11. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 7 | 10 | 9 | 25–32 | 31 |
| 12. | Dunărea Călărași | 26 | 4 | 12 | 10 | 16–25 | 24 |
| 13. | FC Voluntari | 26 | 4 | 9 | 13 | 30–46 | 21 |
| 14. | Concordia Chiajna | 26 | 4 | 6 | 16 | 19–45 | 18 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!