Hirdetés

Folytatná a hagyományt a Sepsi OSK

Neagoe és Jovanovic. Bíznak magukban, és nyerni akarnak szombaton este
Fotó: Sánta Imre

2018. augusztus 10., 19:27

Újabb bajnoki mérkőzést játszik a Sepiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely a labdarúgó 1. Liga 4. játéknapján szombaton este 9 órakor hazai pályán fogadja a Jászvásári Poli CSM együttesét. A két csapat eddig csak az előző idény alapszakaszában találkozott egymással, és a piros-fehérek vendégként, illetve házigazdaként is győzni tudtak a moldvaiak ellen.

2018. augusztus 10., 19:27

Jól ismeri az ellenfelet Eugen Neagoe, a háromszékiek vezetőedzője, hiszen a 2016–2017-es szezonban még a jászvásáriakat irányította a kispadról. Ráadásul edzői pályafutásának egyik legsikeresebb időszaka volt ez, hiszen azzal a nem mindennapi teljesítménnyel büszkélkedhet, hogy veretlenül zárták a bajnokság alsóházi rájátszását.

A szakember nehéz mérkőzésre számít egykori csapata ellen, de bízik tanítványaiban, és képesnek tartja őket, hogy megszerezzék a győztesnek járó három pontot.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

„Jó eredményt értünk el az előző két mérkőzésünkön, holnap pedig ismét egy olyan csapat ellen játsszunk, amely a tavalyi idényben a felsőházba jutott. Nagyon sok játékost ismerek a jászvásári csapatból, hiszen másfél-két évvel ezelőtt együtt dolgozhattam velük. Ismerem a képességeiket, és tudatában vagyok, hogy nagyon jó csapatot alkotnak.

De ahogy már mondtam, nekünk is nehezen legyőzhető csapatunk van, így bízok abban, hogy szombaton este mi leszünk a jobbak, és sikerül megszereznünk a három pontot.

Örülök, hogy sérülések nem hátráltatnak, mindenki egészséges, bevethető állapotban van. Már csak nekem kell jó döntéseket hoznom, és a legjobb formában lévő játékosokat küldeni a pályára. Természetesen magunkért és a klubért is játszunk, de ugyanakkor a szurkolókért is, hiszen nélkülük nem sikerült volna elérni az eddigi eredményeket. Remélem, hogy játékban ezután is tudunk még fejlődni” – nyilatkozta Eugen Neagoe, az OSK vezetőedzője.

Hirdetés

A nyáron igazolt a piros-fehérekhez a horvát nemzetiségű, de német állampolgársággal is rendelkező Igor Jovanović, aki eddig a védelem biztos pillérének bizonyult. A középhátvéd szerint annak ellenére, hogy csak néhány hete állt össze az OSK játékoskerete, máris egy ütőképes csapatot alkotnak, amely képes egyre jobban játszani.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

„Először játszom romániai csapatnál, úgyhogy ez egy új tapasztalat számomra. Kapcsolatban álltam a klubbal, az edzővel, csupa pozitív dolgot hallottam, ezért is döntöttem úgy, hogy ide igazolok.

Habár csak néhány hete edzünk együtt, már így is egy erős csapat vagyunk, és reménykedhetünk abban, hogy a folytatásban még jobb meccseket játsszunk majd.

A magam részéről szeretném mindig a legjobbat nyújtani, és minél több sikert elérni a csapattal” – mondta el az OSK horvát védője.

A háromszéki klub közleményben tájékoztatja a szurkolókat, hogy a szombaton este 9 órakor kezdődő mérkőzésre a meccs napján 17 óra és 20.45 között is lehet még jegyet váltani a városi stadion jegypénztárainál.

A találkozót a Digi Sport 1, a Dolce Sport 1 és a Look TV televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgás, 1. Liga, 4. forduló:

Péntek
21.00 FC Botoşani–Astra Giurgiu

Szombat
18.00 Concordia Chiajna–Nagyszebeni Hermannstadt
21.00 Sepsi OSK–Jászvásári Poli CSM

Vasárnap
15.30 Dunărea Călăraşi–CSU Craiova
18.30 FC Voluntari–Kolozsvári CFR
21.00 Medgyesi Gaz Metan–FCSB

Hétfő
21.00 Bukaresti Dinamo–FC Viitorul

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 9 2 39–16 54
2. FCSB 26 14 7 5 49–29 49
3. Universitatea Craiova 26 13 6 7 43–24 45
4. Astra Giurgiu 26 11 9 6 36–23 42
5. FC Viitorul 26 11 5 10 26–27 38
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 10 7 9 32–25 37
7. FC Botoșani 26 9 9 8 31–33 36
8. Jászvásári Poli CSM 26 10 4 12 28–38 34
9. Nagyszebeni Hermannstadt 26 9 5 12 25–28 32
10. Bukaresti Dinamo 26 8 8 10 29–37 32
11. Medgyesi Gaz Metan 26 7 10 9 25–32 31
12. Dunărea Călărași 26 4 12 10 16–25 24
13. FC Voluntari 26 4 9 13 30–46 21
14. Concordia Chiajna 26 4 6 16 19–45 18

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!