A Barót VSC szombat délután saját közönsége előtt fogadta a zágoni alakulatot. Az első fordulóban mindkét csapat fölényes győzelmet aratott, emiatt pörgős és szoros összecsapásra lehetett számítani. A két fél jó iramú, nagyszerű mérkőzést játszott, amely során a hazaiak 3–1-es sikert értek el, így a BVSC-nek továbbra is makulátlan a mutatója.
A maradék hét meccset vasárnap rendezték, mindössze a Bereck–Perkői SE csata hozott vendég sikert, Csernáton és az Árkosi SE, valamint a Szitabodza–Gelencei SE találkozó is 2–2-es döntetlennel zárult. A Kovásznai SE javított az első fordulóban elszenvedett vereség után, hazai pályán 8–0-s győzelmet aratott Szentkatolna csapata ellen.
Szoros küzdelmet hozott a Rétyi ISKE–Bardoci Príma összecsapás, amely során az első félidőben teljes mértékben kiegyensúlyozott volt a játék. A 60. perctől kezdve emberelőnyben focizhattak a bardociak, rengeteg minőségi helyzetet sikerült kidolgozniuk, azonban egyszer sem volt kellően pontos a befejezés. A hazaiak a 95. minutumban büntettek, az utolsó pillanatokban sikerült betalálniuk, ezzel 1–0-s győzelmet értek el és két bajnoki győzelemmel kezdték a szezont.
2022. 09. 17. 17:00 | Barót VSC BVSC | Zágon Zágon | 3-1 |
2022. 09. 18. 12:00 | Bereck Bereck | Perkői SE Perkői SE | 1-4 |
2022. 09. 18. 17:00 | Papolc Papolc | Nagyajta Nagyajta | 3-0 |
2022. 09. 18. 17:00 | Csernáton Csernáton | Árkosi SE Árkosi SE | 2-2 |
2022. 09. 18. 17:00 | Szitabodza Szitabodza | Gelencei SE Gelencei SE | 2-2 |
2022. 09. 18. 17:00 | Rétyi ISKE Rétyi ISKE | Bardoci Príma Bardoci Príma | 1-0 |
2022. 09. 18. 17:00 | Kovásznai SE Kovásznai SE | Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE | 8-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Barót VSC BVSC | 2 | 2 | 0 | 0 | 7-1 | 6 |
2 | Perkői SE Perkői SE | 2 | 2 | 0 | 0 | 6-2 | 6 |
3 | Rétyi ISKE Rétyi ISKE | 2 | 2 | 0 | 0 | 5-1 | 6 |
4 | Árkosi SE Árkosi SE | 2 | 1 | 1 | 0 | 4-3 | 4 |
5 | Gelencei SE Gelencei SE | 2 | 1 | 1 | 0 | 3-2 | 4 |
6 | Bardoci Príma Bardoci Príma | 2 | 1 | 0 | 1 | 9-2 | 3 |
7 | Kovásznai SE Kovásznai SE | 2 | 1 | 0 | 1 | 9-6 | 3 |
8 | Zágon Zágon | 2 | 1 | 0 | 1 | 7-4 | 3 |
9 | Papolc Papolc | 2 | 1 | 0 | 1 | 4-2 | 3 |
10 | Szitabodza Szitabodza | 2 | 0 | 1 | 1 | 3-4 | 1 |
11 | Csernáton Csernáton | 2 | 0 | 1 | 1 | 2-3 | 1 |
12 | Nagyajta Nagyajta | 2 | 0 | 0 | 2 | 0-7 | 0 |
13 | Bereck Bereck | 2 | 0 | 0 | 2 | 2-13 | 0 |
14 | Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-12 | 0 |
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!