Hirdetés

Folytatja remek menetelését a Barót VSC

Idén is remekel a BVSC. Korábbi felvétel
Fotó: Tókos Csaba

2022. szeptember 20., 14:03

Lejátszották a második fordulót a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 2022–2023-as idényében, a barótiak ezúttal hazai pályán arattak magabiztos sikert, a bardociak az utolsó másodpercekben kaptak ki a sok kihagyott helyzetet követően.

2022. szeptember 20., 14:03

A Barót VSC szombat délután saját közönsége előtt fogadta a zágoni alakulatot. Az első fordulóban mindkét csapat fölényes győzelmet aratott, emiatt pörgős és szoros összecsapásra lehetett számítani. A két fél jó iramú, nagyszerű mérkőzést játszott, amely során a hazaiak 3–1-es sikert értek el, így a BVSC-nek továbbra is makulátlan a mutatója.

A maradék hét meccset vasárnap rendezték, mindössze a Bereck–Perkői SE csata hozott vendég sikert, Csernáton és az Árkosi SE, valamint a Szitabodza–Gelencei SE találkozó is 2–2-es döntetlennel zárult. A Kovásznai SE javított az első fordulóban elszenvedett vereség után, hazai pályán 8–0-s győzelmet aratott Szentkatolna csapata ellen.

Hirdetés

Szoros küzdelmet hozott a Rétyi ISKE–Bardoci Príma összecsapás, amely során az első félidőben teljes mértékben kiegyensúlyozott volt a játék. A 60. perctől kezdve emberelőnyben focizhattak a bardociak, rengeteg minőségi helyzetet sikerült kidolgozniuk, azonban egyszer sem volt kellően pontos a befejezés. A hazaiak a 95. minutumban büntettek, az utolsó pillanatokban sikerült betalálniuk, ezzel 1–0-s győzelmet értek el és két bajnoki győzelemmel kezdték a szezont.

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, 2022–2023, 2. forduló

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, 2022–2023

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Márton Evelyn: jó lett volna a Sepsi-SIC-cel feljutni, de lépnem kellett

Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.

Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

`
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

Befogadtak két együttest, rajtra kész a Maros megyei focibajnokság

Akárcsak az előző idényben, az új kiírásban is tizennégy klub alkotja a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjának mezőnyét. Két gárda utólag rendezte a helyzetét, így indulhat a bajnokságban, amely szeptember 12-én rajtol.

Sem a bajnok, sem az ezüstérmes nem tudott nyerni a Hargita megyei focibajnokság nyitófordulójában

Elkezdődött az új kiírás a Hargita megyei 4. Ligában. Három mérkőzést játszottak le, sem a Csíkszentsimon, sem az Agyagfalva nem gyűjtötte be a maximális pontszámot az első játéknapon.

Kisorsolták a Hargita megyei 4. Liga menetrendjét, elkészítették a kupapárosításokat

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület ezen a héten elkészítette a 4. Liga új idényének menetrendjét, valamint a körzeti bajnokságokban szereplő csapatok Román Kupa-párosításait. Mindkét kiírás augusztus utolsó hétvégéjén rajtol.

Még nem teljes a mezőny a Maros megyei 4. Ligában

Lejárt a benevezési határidő a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjában. Jelen állás szerint tizennégy csapat indulna, de két klub helyzete még kérdéses. A bajnokság szeptember 12-én rajtol.

Új vezetőt választottak a Kovászna megyei futballegyesület élére

Donciu Ștefan személyében új elnöke van a Kovászna Megyei Labdarúgó Egyesületnek, amelynek tisztújító közgyűlését szombaton délelőtt tartották Kovásznán. Az új sportvezetőt egyhangú szavazással választották meg.

Ősszel új elnököt választ a Hargita megyei futballközösség

A bajnoki rendszerről, az új idény menetrendjéről, sikeres pályázatairól, a játékvezető-képzésről és az októberi tisztújításról számolt be a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület vezetősége az új szezon előtti sajtótájékoztatón.

Két csapattal kevesebbel és új lebonyolítással rajtol majd a Hargita megyei focibajnokság

Az előző szezonhoz képest két együttes nem vállalta az indulást a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban. A 4. Liga küzdelmei augusztus végén kezdődnek, idén új lebonyolítással zajlik majd a pontvadászat.

Érkezik a digitális meccsjelentés Hargita megyébe is, de még rengeteg feladat vár a klubokra

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) egyre nagyobb hangsúlyt fektet a digitalizációra, a Football Connect rendszer pedig hamarosan a Hargita megyei bajnokságokban is megjelenhet, azonban még rengeteg adminisztratív feladat vár a klubokra.

Új edzővel, átalakuló kerettel kezdi a szezont a Gyergyói VSK

Egy hete kezdte el a felkészülést a 2026–2027-es idényre a Gyergyószentmiklósi VSK labdarúgócsapata, amely már szerdán pályára lép a Román Kupában. Az együttest tapasztalt edző, korábban több élvonalbeli klubnál is dolgozó Paul Ceușan irányítja.

Fél évszázada a megyei élvonalban: példát mutat a Kézdiszentléleki Perkő

A Kézdiszentléleki Perkő hosszú évtizedek óta meghatározó alakja a háromszéki labdarúgásnak, az 1954-ben alapított labdarúgóklub Kovászna megyében egyedülálló módon ötven éve megszakítás nélkül tagja a megyei élvonalnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!