A megyeszékhelyi együttes ezzel újabb lépést tett a pontvadászat megnyerése felé, amelyet a hátramaradt öt fordulóban már aligha veszíthet el, hiszen nála jóval gyengébb játékerőt képviselő ellenfelekkel találkozik.
A szombati játéknap élmezőnybeli rangadóját Marosludas nyerte, hazai pályán 3–2-re győzött Szováta ellen, sikerével pedig feljött a második helyre (tízpontos hátrányban van az éllovas mögött) megelőzve Marosoroszfalut, amely azonban nem lépett pályára, mivel a Marosvásárhelyi Gaz Metan elleni kiszállását elhalasztották.
Közeledik a megyei ötöd-, és hatodosztályos bajnokságok vége, négy fordulóval a zárás előtt az élen állók továbbra is őrzik előnyüket, és újabb lépést tettek a csoportelsőség felé.
Az 5. Liga Északi csoportjában Nyárádremete négy ponttal előzi meg Bátost, a Középben Harasztkerék előnye kilenc pont Balavásárral szemben, a déliben Radnót II. három ponttal gyűjtött többet Marosludas II.-nél, míg a 6. Ligában egyelőre Nyárádgálfalva az első, egy ponttal megelőzve Jeddet, illetve kettővel Somosdot, de utóbbi egy meccsel kevesebbet játszott.
4. Liga, 25. forduló:
Marosludas–Szováta 3–2
Marosvásárhelyi Atletic–Marosvásárhelyi MSE 1–5
Nagysármás–Dicsőszentmártoni Unirea 6–0
Nyárádtő–Náznánfalva 4–2
Ákosfalva–Dános 0–0
Marosvásárhelyi Gaz Metan–Marosoroszfalu – elhalasztották (kedden 18 órától pótolják)
Mezőméhes–Kutyfalva 0–3 (játék nélkül)
Nyárádszereda szabadnapos volt.
Az élmezőny állása:
1. Marosvásárhelyi MSE 64 pont
2. Marosludas 54 (-1 meccs)
3. Marosoroszfalu 53 (-2 meccs)
4. Szováta 47 (-1 meccs)
5. Marosvásárhelyi Gaz Metan 41 (-1 meccs)
5. Liga, Északi csoport, 18. forduló:
Görgénysóakna–Abafája 1–2
Bátos–Nyárádremete 2–2
Alsóidecs–Mezőkirályfalva 12–1
Alsóköhér–Lövér 7–5
Magyaró–Marosfelfalu 9–0
A Szászrégeni Înfrățirea szabadnapos volt
Az élmezőny állása:
1. Nyárádremete 41 pont
2. Bátos 37
3. Görgénysóakna 34
5. Liga, Közép csoport, 18. forduló:
Balavásár–Galambod 19–2
Csittszentiván–Tuson 3–0
Gernyeszeg–Segesvári Pro Tineret 1–1
Cikmántor–Mezőrücs 0–3
Kerelő–Harasztkerék 1–1
Kerelőszentpál szabadnapos volt
Az élmezőny állása:
1. Harasztkerék 44 pont
2. Balavásár 35
3. Csittszentiván 33
5. Liga, Déli csoport, 15. forduló:
Mezőzáh–Küküllődombó 2–1
Marosludas II.–Marosugra 7–3
Mezőceked–Magyarsáros 4–1
Mezőtóhát–Maroskece 4–2
Radnót II.–Vámosgálfalva 9–1
Az élmezőny állása:
1. Radnót II. 34 pont
2. Marosludas II. 31
3. Mezőceked 27
6. Liga, 18. forduló:
Küküllőszéplak–Somosd 2–2
Koronka–Jedd 0–1
Csíkfalva–Nyárádgálfalva 4–0
Egrestő–Kibéd 5–0
Uzdiszentpéter–Mikefalva 0–3
Az élmezőny állása:
1. Nyárádgálfalva 44 pont
2. Jedd 43
3. Somosd 42
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!