Hirdetés

Főesélyes a bajnoki címre az MSE

A téli szünetben több felkészülési meccset is játszott az MSE. Többek közt Csíkszeredában is pályára lépett
Fotó: Pinti Attila

2018. március 05., 14:08

A Román Kupa selejtezőinek második fordulójával kellett volna elkezdődjenek a Maros megyei labdarúgóidény tavaszi küzdelmei, de a pályák rossz állapota miatt ezt egy héttel elhalasztották. A negyedosztályos bajnokság visszavágó-sorozata március 17-én folytatódik, amelyben az éllovas Marosvásárhelyi MSE főesélyesnek számít a végső győzelemre.

2018. március 05., 14:08

A végéhez közeledik a hosszú, több mint három hónapos téli szünet a megyei labdarúgásban. A következő két hétvégén elrajtol a tavaszi szezon, előbb a Román Kupa második fordulójának tizenhat mérkőzésével, majd a 4., az 5. (Északi, Közép, Déli csoport) és a 6. ligás bajnokságok visszavágó-sorozatával.

A negyedosztályos bajnokságban a téli szünetben élen álló Marosvásárhelyi MSE főesélyesnek számít a végső győzelemre, a megyeszékhelyi együttes ugyanis közel tökéletes mutatóval, veretlenül, tizenkét győzelemmel és két döntetlennel zárta az idény első részét.

Az MSE előnye mindössze három pont a második Szováta, és négy a harmadik helyezett, címvédő Marosoroszfalu előtt, amelyek komoly vetélytársai a bajnoki címért zajló küzdelemben. Rajtuk kívül még versenyben van a marosludai együttes is.

Amennyiben a riválisok nem veszítenek pontokat a kisebb csapatok ellen, az első hely sorsa az egymás elleni mérkőzéseken dől el. Az MSE hazai pályán játszik legkeményebb üldözőivel. Az odavágókon idegenben szoros meccseken mind legyőzte őket: 2–1-re nyert Szovátán, 3–2-re Marosoroszfaluban és 1–0-ra Marosludason.

Udvarhelyen vereséget szenvedtek, de hazai pályán ikszeltek az SZFC-vel Galéria

Udvarhelyen vereséget szenvedtek, de hazai pályán ikszeltek az SZFC-vel

Az eddigi idény során kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó marosvásárhelyi együttes szándéka a 4. Liga megnyerése mellett a feljutás a harmadosztályba, azonban utóbbit nehezebb lesz megvalósítania, hiszen ennek eléréséhez előbb túl kell jutnia az osztályozón, amelyen a nemrég tartott sorsolás szerint a Maros megyei bajnoknak Szeben megye győztesével kell megküzdenie.

Az utóbbi két évben a feljutásért játszott Marosoroszfalu és Marosludas, de nem sikerült legyőzniük a Brassó, illetve a Fehér megyei ellenfelüket.

Hirdetés

A Maros megyei 4. Liga ranglistája:
1. Marosvásárhelyi MSE 38 pont
2. Szováta 35
3. Marosoroszfalu 34
4. Marosludas 31
5. Marosvásárhelyi Atletic 22 (36–21-es gólkülönbség)
6. Marosvásárhelyi Gaz Metan 22 (35–28)
7. Nyárádtő 20
8. Ákosfalva 19
9. Nyárádszereda 18
10. Dicsőszentmártoni Unirea 14 (23–42)
11. Kutyfalva 14 (34–61)
12. Mezőméhes 12
13. Náznánfalva 7 (16–42)
14. Nagysármás 7 (20–67)
15. Dános 7 (24–78)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!