HIRDETÉS

Focithriller Szentléleken

Székelyvarság csapata könnyedén nyert Hodgyában
Fotó: Pál Árpád

2017. április 05., 09:13

A 16. fordulót rendezték múlt hét végén az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az A csoportban a listavezető Farkaslaka Lövétén gyűjtötte be a három pontot, a B csoportban kisebb meglepetésre az első két helyezett, a Korondi Ifjúság és Farcád is vereséget szenvedett, míg a C-ben helycsere történt az élen, Siménfalva jobb gólkülönbségének köszönhetően ismét első.

2017. április 05., 09:13

Községi rangadót rendeztek az A csoportban, Malomfalvát fogadta Szentlélek. Nagyon sok néző volt kíváncsi az összecsapásra, melynek elején gyors gólváltás történt, a hetedik percben már 1–1 volt az állás. A játékrész végén a hazaiak emberhátrányba kerültek, a vendégek azonban csak a mérkőzés hajrájában tudták feltörni védelmüket, a 90. percben 3–1-re vezettek. Ám még nem járt le a meccs, hiszen a szentlélekiek egész mérkőzésen hatalmasat küzdöttek, a hosszabbítás első percében luftot rúgott egy malomfalvi védő, ezt kihasználva felzárkóztak a hazaiak. A középkezdést követően bedobáshoz jutott Szentlélek, mindenki a malomfalvi tizenhatos környékén tartózkodott, ahol kavarodás alakult ki, Hajdó pedig a sok láb között eleresztett egy lövést, a labda a kapufát érintve a hálóban kötött ki.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Sokáig eseménytelenül zajlott a Lövéte–Farkaslaka találkozó, a 30. percben, egy indítást követően a farkaslaki csatár szépen átemelte a labdát a kifutó kapuson, megszerezve csapatának a vezetést. A hazaiak hamar válaszoltak, mintha edzésen gyakorolták volna, a jobb szélen szöktették egyik játékosukat, beívelésére tökéletesen érkezett csatáruk, aki a kapuba bólintott. A három pont sorsa egy 30 méterről elvégzett szabadrúgás után dőlt el, a labda a kapus előtt megpattant, így nem tudott védeni. Kissé könnyen vették a szentábrahámiak a Felsőboldogfalva elleni mérkőzést, több helyzetük is volt, kétszer eltalálták a kapufát is. A találkozó végén a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, a vendégek megérdemelt győzelmet arattak.

A B csoport éllovasa, a Korondi Ifjúság néhány alapjátékosát nélkülözve utazott Nagygalambfalvára, emiatt a csapat elnökének kapusként kellett pályára lépnie. Kiélezett meccset játszottak, végül a hazaiak otthon tartották a pontokat. Idei második hazai mérkőzését is elveszítette Farcád, a kápolnásiak 17 perc után már két góllal vezettek. Fizikailag a második félidőt is jobban bírták a vendégek, és megtartották előnyüket. Folytatja jó szereplését az újonc Székelyvarság csapata, vasárnap Hodgyában 4–1-re nyert, így feljött csoportja második helyére.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

A C csoportban Siménfalva 4–0-ra nyert a Betfalvi Ifjúság vendégeként. Amúgy a hazaiaknál az egyik labdarúgónak nem volt játékjoga (nem volt kifizetve a sárga lapos büntetése), így zöld asztalnál is a siménfalviakhoz kerültek volna a pontok. Mivel ebben a fordulóban a korábbi éllovas Szentmárton szabadnapos volt, Siménfalva pontszámban utolérte, jobb gólkülönbségének köszönhetően pedig meg is előzte a Homoród menti együttest.

Szerdán 17 órától négy mérkőzést rendeznek a 2017–2018-as Román Kupa Hargita megyei csoportjának 3. fordulójában: Felsőboldogfalva–Homoródalmás, Bögöz–Nagygalambfalva, Szentegyháza–Balánbánya 3–0 (játék nélkül, Balánbánya előre jelezte, hogy nem jelenik meg a mérkőzésen), Malomfalva–Udvarhelyi Roseal. A Máréfalva–FK Csíkszereda II. találkozót jövő szerdán 17 órától rendezik, míg Lövéte Csíkszépvizet fogadja jövő pénteken, ugyancsak 17 órakor.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság:
A csoport, 16. forduló:
Szentábrahám–Felsőboldogfalva 1–2 (0–0), vezették Fodor J. – Ráduly I., Kiss T., gólszerzők Sebastian Vasilcă (78.), illetve Răzvan Hilone (68.), Tóth Károly (89.);
Agyagfalva–Fiatfalva 2–1 (2–0), vezették Pál A. – Biró E., Szécsi Cs., gólszerzők Balázs Hunor (6.), Székely Imre (20.), illetve Mátéfi Zsolt (74.);
Betfalva–Udvarhelyi Sporting 2–3 (0–2), vezették Fazakas K. – Bartos L., Fazakas L., gólszerzők György Árpád (87.), Tóth Csaba (90+1.), illetve Biró Botond (19.), Bak István (27.), Gudor Elemér (67.);
Lövéte–Farkaslaka 1–2 (1–1), vezették Kovács B. – Szabó Sz., Kulcsár Cs., gólszerzők Demeter Emil (39.), illetve Jankó Levente (30.), Boda Krisztián (70.);
Nagygalambfalva–Szentegyháza 4–3 (2–2), vezették Ilyés Cs. – Incze Á., Puja T., gólszerzők Tánczos Tamás (19., 70.), Kovács Levente (30.), Feleki Ervin (80.), illetve Molnár Ernő (32.), Gergely Tibor (36., 66.);
Szentlélek–Malomfalva 3–3 (1–1), vezették Fodor J. – Tifán A., Ozsváth A., gólszerzők Madaras Szilárd (3.), Miklós Levente (90+1.), Hajdó István (90+3.), illetve Szász Dénes (7.), Jakab Tamás (83.), Sinka Piros Attila (90.), kiállítva Hajdó Imre (40., Szentlélek);
Zetelaka szabadnapos volt.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2016–2017) – A csoport
M GY D V GK P
1. Farkaslaka SE 24 19 4 1 81–40 61
2. Lövétei Egyesülés 24 15 5 4 76–31 50
3. Székelyudvarhelyi Sporting 24 16 2 6 78–50 50
4. Nagygalambfalva SE 24 14 4 6 88–43 46
5. Zetelaki Fenyő 24 11 4 9 55–55 37
6. Agyagfalvi Lendület 24 10 5 9 53–55 35
7. Malomfalvi Ifjúság 24 9 6 9 45–45 33
8. Fiatfalvi Sóskút 24 9 3 12 63–67 30
9. Betfalvi Küküllő 24 8 3 13 50–72 27
10. Szentábrahám SE 24 7 1 16 53–90 22
11. Szentléleki Nyikó 24 6 3 15 56–80 21
12. Szentegyházi Vasas 24 5 5 14 49–68 20
13. Felsőboldogfalvi FTK 24 3 3 18 36–87 12

B csoport, 16. forduló:
Csekefalva–Parajdi SE 5–2 (2–0), vezették Fazakas K. – Bartos L., Fazakas L., gólszerzők Csapai Róbert (30., 81.), Albert Hunor (49., 65.), Bogdan Cucuța (70.), illetve Orbán József (52.), Horváth István (75.)
Gagy–Bogárfalva 2–0 (0–0), vezették Ráduly I. – Kiss I., Molnár E., gólszerzők Birtalan József (61.), Keresztes Zsolt (83.);
Farcád–Kápolnásfalu 1–3 (0–2), vezették Bíró B. – Kovács L., Ivácsony Zs., gólszerzők Péter Imre (69.), illetve Benedek Botond (9.), Lőrincz Szabolcs (17.), Lőrincz Ádám (60.);
Székelyderzs–Bögöz 2–2 (1–1), vezették Ilyés Cs. – Csíki A., Farkas H., gólszerzők Dénes Ákos (27., 75.), illetve Tóásó Dávid (9.), Tokos Csaba (60.)
Hodgya–Székelyvarság 1–4 (0–2), vezették Hegyi H. – Csiszár F., Lőrincz Gy., gólszerzők Józsa Rajmond (76.), illetve Gál Csaba (33., 67.), Pál Attila (42., 69.);
Zetelaka II.–Alsóboldogfalva 3–1 (3–1), vezették Szabó Sz. – Kovács B., Kulcsár Cs., gólszerzők Képíró Róbert (16., 23., 37.), illetve Bán Lehel (24.);
Nagygalambfalva II.–Korondi Ifjúság 4–2 (3–2), vezették Pál A. – Biró E., Joó R., gólszerzők Vass Szabolcs (15.), Benedek Elemér (23.), Szőcs Attila (43.), Valentin Udrea (56.), illetve Balázs Lóránt (32.), Varga György (33.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2016–2017) – B csoport
M GY D V GK P
1. Székelyvarság 26 18 1 7 98–47 55
2. Korondi Ifjúság 26 16 3 7 82–63 51
3. Zetelaka II. 26 15 4 7 79–44 49
4. Farcád 26 14 4 8 70–52 46
5. Nagygalambfalva II. 26 13 2 11 62–54 41
6. Bögöz 26 11 4 11 58–63 37
7. Hodgya 26 11 3 12 71–88 36
8. Gagy 26 9 6 11 42–52 33
9. Kápolnás 26 8 8 10 73–71 32
10. Parajdi SE 26 10 2 14 69–70 32
11. Székelyderzs 26 9 3 14 56–66 30
12. Alsóboldogfalva 26 9 3 14 46–81 30
13. Csekefalva 26 8 5 13 70–89 29
14. Bogárfalva 26 5 4 17 49–85 19

C csoport, 16. forduló:
Oklánd–Kissolymos 3–4 (2–4), vezették Hegyi H. – Csiszár F., Lőrincz Gy., gólszerzők Godra Zsigmond (16.), Csíki Miklós (32., 77.), illetve Fogarasi Szilárd (10., 17., 21.), Kedei Károly (20.);
Alsósófalva–Kányád 2–3 (0–2), vezették Jenei Cs. – Nagy Z., Joó R., gólszerzők Fülöp Dávid (69.), Dénes Norbert (85., öngól), illetve Péter Róbert (6.), Toró Szilárd (19.), Bálint Barna (86.);
Betfalvi Ifjúság–Siménfalva 0–4 (0–2), vezették Kiss I. – Molnár E., Kiss T., gólszerzők Szőke Alpár (15.), Tarcsafalvi Lóránt (41.), Keresztes István (57.), Pálfi Attila (73.);
Máréfalva–Homoródszentpéter 3–1 (2–1), vezették Kovács T. – Fodor J., Feleki B., gólszerzők Sebők Tóni (15.), Kolozsi Hunor (33.), Tófalvi Tihamér (56.), illetve Máté Nándor (35.);
Parajdi SK–Kobátfalva 2–1 (0–1), vezették Jenei Cs. – Nagy Z., Kovács L., gólszerzők Nagy Attila (61.), Simonfi Zoltán (82.), illetve Ozsváth Jenő Attila (28.);
Zeteváralja–Homoródszentpál 0–0, vezették Sárkány J. – Incze D., Bán Zs.;
Homoródszentmárton szabadnapos volt.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2016–2017) – C csoport
M GY D V GK P
1. Siménfalva 24 20 2 2 92–31 62
2. Szentmárton 24 17 5 2 59–17 56
3. Kissolymos 24 13 3 8 62–44 42
4. Kobátfalva 24 13 2 9 57–41 41
5. Parajd SK* 24 12 5 7 64–45 35
6. Zeteváralja 24 10 5 9 44–55 35
7. Szentpál 24 10 4 10 47–52 34
8. Máréfalva 24 10 3 11 54–57 33
9. Alsósófalva 24 7 3 14 39–61 24
10. Kányád 24 7 1 16 60–76 22
11. Oklánd 24 7 0 17 45–88 21
12. Szentpéter 24 5 4 15 47–79 19
13. Betfalvi Ifjúság 24 4 5 15 37–61 17
*Parajd SK büntetve 6 ponttal

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Megváltoztatta szabályzatát a román szövetség az FK Csíkszereda miatt

Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Székelyhon

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

`
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

Krónika

Eldöntötte a kormány, mennyi pénzt lehet egy összegben felvenni a magánnyugdíjból

A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.

Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ez is érdekelheti

A Dinamo elvitte a pontokat Kolozsvárról (videóval)

Az Untold fesztivál lejárta után hazaköltözhetett a Kolozsvári U, ám a hazai pálya nem feküdt az együttesnek, szombaton este kikapott a Bukaresti Dinamótól.

Ilyés Róbert: „számomra furcsa volt, ahogy a vonalat meghúzták Dolny góljánál”

Folytatódik az FK Csíkszereda nyeretlenségi sorozata a Szuperligában: a Botoșani ellen is csak a szépítésig jutottak. A mérkőzést követően a vezetőedzők és Bakos Ervin értékelték a találkozót.

Csíki hullámvasút Botoșani-ban (videóval)

Az FK Csíkszereda nem tudta felvenni a harcot a kiváló hazai cserejátékosokkal és a videóbíróval a labdarúgó Szuperliga 7. játéknapján, szombaton koraeste hullámzó teljesítményt nyújtva vereséget szenvedett az FC Botoșani otthonában.

A végén kicsúszott a győzelem az FK Csíkszereda lányai kezéből

Közel állt a bravúrhoz az FK Csíkszereda Herczeg Andrea bombagóljával, de a hajrában a címvédő Konstancai Farulnak sikerült a pontmentés, így a székelyföldi lányok idegenben elért döntetlennel indították a női labdarúgó Szuperliga új idényét.

Egymás ellen fejezte be a felkészülési meccsek sorát az SZFC és a Sepsi OSK II.

A székelyudvarhelyi városi strand melletti műgyepes pályán szombaton délben lejátszotta a felkészülési időszak utolsó mérkőzését a Székelyudvarhelyi FC és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II., jöhet a 3. Liga rajtja.

Utolsó perces büntetővel nyert Újszentesen a Marosvásárhelyi ASA és az alapszakasz élére állt

Folytatódik a Marosvásárhelyi ASA kiváló szezonrajtja, a negyedik játéknapon, szombaton fordulatos meccsen hozta el a pontokat Újszentesről és ezzel a bajnokság élére állt.

Hivatalos: Dan Petrescu távozott a Kolozsvári CFR kispadjáról

A Kolozsvári CFR vezetősége elfogadta Dan Petrescu lemondását a vezetőedzői posztról. A döntés a csütörtök esti mérkőzés után született meg, amikor a szakember saját kérésére távozott a csapattól – jelentették be szombaton délben.

Elbukott két pontot az UTA, megküzdött az újonccal a Rapid (videóval)

Két mérkőzéssel pénteken elkezdődött a labdarúgó Szuperliga hetedik fordulója: az Aradi UTA értékes pontokat veszített hazai pályán, míg a Bukaresti Rapid nem botlott az újonc ellen.

Megszenvedett szezonbeli első győzelméért a Sepsi OSK

Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.

Lemondtak a rájátszásról a Maros megyei 4. Ligában

Visszatérnek a klasszikus lebonyolításhoz a Maros megyei labdarúgó-bajnokságok 2025–2026-os szezonjában, a csapatok oda-visszavágó rendszerben küzdenek meg egymással.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!