A székelyudvarhelyi Szent István-napok alkalmával korábban labdarúgótornát is rendeztek, az utóbbi két évben viszont ez elmaradt. Idén pár lelkes sportbarát a torna újjáélesztését célozta meg. Kissé átgondolták, és két-három napos rendezvénnyé alakították át, amelyre több kategóriában várják a focicsapatok jelentkezését.
Pontosabban négy kategória lesz. Az első a 4. Ligában és a körzeti pontvadászatokban szereplő klubokat célozza meg. Ezen gárdák a nagypályás leigazolásokkal szerepelhetnek a megmérettetésen. A szervezők kifejtették, nem csupán az udvarhelyszéki együtteseket várják, hanem akár Csík- és Marosszékről is benevezhetnek csapatok.
Egy másik bajnokság a 35 éven felülieké lesz, erre a játékosok a személyi igazolvány alapján nevezhetnek be. A harmadik a vegyes nevet kapta, ide főleg baráti társaságokat várnak.
Egy külön megmérettetést szerveznek a lányoknak, asszonyoknak a női foci kategóriában.
Az amatőr labdarúgó-fesztivált augusztus 17–18-án rendezik meg a székelyudvarhelyi városi stadionban, ahol a gyepszőnyegen két játékteret alakítanak ki. Egy csapat létszáma maximálisan 12 fő, a játékrendszer pedig 6+1-es.
Jelentkezni augusztus 5-éig lehet, a sorsolást két nappal később tartják. A benevezési díj 500 lej, amiből – a szervezők tájékoztatása szerint – 300 lejt ebédjegyként visszatérítenek.
Benevezni, a tornával kapcsolatos további információkat kérni a 0742-631077-es telefonszámon lehet.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!