Csekefalvát fogadta Farcád az Udvarhely körzetiben, negyedóra után már 2–0-ra vezetett, és úgy tűnt, simán meglesz a három pont. A mérkőzés viszont nem úgy alakult, a vendégek még az első játékrészben szépítettek, majd a második félidőben egyenlítettek.
Farcád magasabb fokozatba kapcsolt, visszaszerezte a vezetést, amit végül megtartott az emberhátrányba került Csekefalvával szemben.
A második helyezett Homoródszentmárton nem ismert kegyelmet Bogárfalvával szemben, a szünetben 5–0-ra, 64 perc után pedig már 9–0-ra vezetett. A vendégeknek a hajrában sikerült megszerezniük a becsületgólt. A táblázaton harmadik Parajdi SK kikapott Zetelakán, így az élen állók növelték előnyüket.
Boldogfalvi rangadót is rendeztek vasárnap délután. A felsőboldogfalviak hazai pályán két góllal nyertek az alsóboldogfalviak ellen. Előbbi együttes sikerével megelőzte vetélytársát a ranglistán.
A 6. Ligában tovább folytatja diadalmenetét a nyáron alakult Székelyudvarhelyi Golimpiákosz, Oklándon egy szorosabb első félidőt követően kiütéses sikert aratott.
A második helyezett Szentegyháza II. és a harmadik Zeteváralja egygólos sikert aratott a hét végi fordulóban.
A szervezőbizottság felhívja a csapatok figyelmét, hogy óvásokat a mérkőzés előtt, a szünetben és találkozó lejárta után lehet beírni a játékvezetői lapba, amíg a játékvezető nem adta vissza a leigazolásokat. Utólag már nem lehet óvni.
Bögöz–Siménfalva 5–0 (3–0), vezették Kovács L. – Csíki A., Lőrincz Gy., gólszerzők Banka Levente (7.), Mihály Szabolcs (25.), Káló Zsolt (39.), Gál Zsolt (80.), Tófalvi Lajos (85.), kiállítva Rákos Csaba (Siménfalva, 78.)
Zetelaka II.–Parajdi SE 2–1 (1–1), vezették Bíró B. – Feleki B., Feleki G., gólszerzők Daniel Adam Vasiliu (20.), Miklós Attila (86.), illetve Csehi István (36.)
Homoródszentmárton–Bogárfalva 9–1 (5–0), vezették Fodor J. – Bíró E., Kopriva T., gólszerzők Fülöp Ede (7., 28., 30.), Kis Zsolt (34.), Lakatos Sándor (44., 61.), Bodor Ernő (50.), Szabó Attila (53.), Bencze Rajmond (64.), illetve Hadnagy Szabolcs (81.)
Farcád–Csekefalva 3–2 (2–1), vezették Szabó Sz. – Ivácson Zs., Hadnagy Á., gólszerzők ifj. Kerestély József (13.), Kádár Csaba (15.), Kovács Imre (75.), illetve Fekete Előd (30.), Bálint Andor (70.), kiállítva Gál Attila (Csekefalva, 80.)
Korondi Ifjúság–Kobátfalva 2–1 (0–0), vezették Hegyi H. – Kovács B., Szente Zs., gólszerzők Varga György (56.), Ambrus Zoltán (69.), illetve Major Gáspár (81.)
Kápolnás–Gagy 1–4 (0–2), vezették Ilyés Cs. – Főcze E., Puja T., gólszerzők Barabás Attila (55., öngól), illetve Benedek Szabolcs (6., öngól), Barabás Zoltán (14.), Mátyás Csaba (50.), Szász Norbert (65.);
Felsőboldogfalva–Alsóboldogfalva 2–0 (2–0), vezették Fodor J. – Bán Zs., Dávid Z., gólszerzők Tóth Károly (21.), Iuliu Victor Sângeorzan (38.)
Labdarúgó 5. Liga, Hargita megye, Udvarhely körzeti bajnokság
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Farcád | 26 | 19 | 2 | 5 | 62–27 | 59 |
2. | Homoródszentmárton | 26 | 14 | 8 | 4 | 76–46 | 50 |
3. | Zetelaka II. | 26 | 15 | 3 | 8 | 59–34 | 48 |
4. | Felsőboldogfalva | 26 | 13 | 5 | 8 | 47–31 | 44 |
5. | Bogárfalva | 26 | 14 | 2 | 10 | 74–73 | 44 |
6. | Korondi Ifjúság | 26 | 11 | 8 | 7 | 57–44 | 41 |
7. | Bögöz | 26 | 12 | 3 | 11 | 65–57 | 39 |
8. | Kobátfalva | 26 | 9 | 6 | 11 | 48–50 | 33 |
9. | Siménfalva | 26 | 10 | 3 | 13 | 52–69 | 33 |
10. | Gagy | 26 | 9 | 3 | 14 | 54–59 | 30 |
11. | Parajdi SE | 26 | 9 | 3 | 14 | 52–63 | 30 |
12. | Alsóboldogfalva | 26 | 7 | 5 | 14 | 41–74 | 26 |
13. | Kápolnásfalu | 26 | 6 | 4 | 16 | 55–82 | 22 |
14. | Csekefalva | 26 | 6 | 1 | 19 | 40–73 | 19 |
Szentegyháza II.–Alsósófalva 1–0 (1–0), vezették Főcze E. – Ilyés Cs., Puja T., gólszerző Demeter László (45.);
Oklánd–Székelyudvarhelyi Golimpiákosz 1–8 (1–2), vezették Csíki A. – Kovács A., Lőrincz Gy., gólszerzők Egyed Csongor (4.), illetve Balázsi Zoltán, Tamás Előd 2x, Balázsi Csaba 3x, Pál Lehel, Bakó Attila – az időpontok nem szerepeltek a jelentésben
Szentlélek–Szentpál 3–2 (2–0), vezették Kiss I. – Madaras Sz., Fazakas L., gólszerzők Fancsali Bence (1.), Miklós Levente (4., 64.), illetve Szabó Attila (83.), Fazakas Zoltán (90+1.)
Kányád–Székelyderzs 0–3 (0–1), vezették Kovács B. – Dávid Z., Szente Zs., gólszerzők Molnár Károly (35.), Sala Ferenc (53., 81.)
Szentpéter–Zeteváralja 2–3 (2–1), vezették Szabó Sz., – Ivácson Zs., Hadnagy Á., gólszerzők Schneider Emil (1.), Gergely Szilárd (36.), illetve Simma Emil (31.), Fazakas Szabolcs (61.), Csíki Imre (75.)
Kissolymos–Máréfalva 3–1 (1–0), vezették Páll M. – Barabás Z., Kiss T., gólszerzők Buzogány Lajos (25.), Fazakas László (70., 88.), illetve Bara András (52.);
a Parajdi SK szabadnapos volt.
Labdarúgó 6. Liga, Hargita megye, Udvarhely körzeti bajnokság
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Golimpiákosz | 24 | 24 | 0 | 0 | 138–13 | 72 |
2. | Zeteváralja | 24 | 16 | 2 | 6 | 73–39 | 50 |
3. | Kissolymos | 24 | 14 | 1 | 9 | 74–65 | 43 |
4. | Parajdi SK | 24 | 13 | 2 | 9 | 60–48 | 41 |
5. | Oklánd | 24 | 13 | 1 | 10 | 59–67 | 40 |
6. | Máréfalva | 24 | 10 | 1 | 13 | 47–61 | 31 |
7. | Homoródszentpál | 24 | 10 | 1 | 13 | 50–75 | 31 |
8. | Székelyszentlélek | 24 | 9 | 3 | 12 | 55–79 | 30 |
9. | Alsósófalva | 24 | 8 | 3 | 13 | 42–60 | 27 |
10. | Szentegyháza II. | 23 | 8 | 2 | 13 | 36–47 | 26 |
11. | Székelyderzs | 23 | 8 | 1 | 14 | 34–61 | 25 |
12. | Homoródszentpéter | 24 | 7 | 2 | 15 | 47–60 | 23 |
13. | Kányád | 22 | 4 | 1 | 17 | 26–66 | 13 |
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!