Vadonatúj elektromos eredményjelző és ragyogó napsütés, kellemes őszi idő fogadta a gyergyószentmiklósiakat szombaton délután a labdarúgópályán. Mintegy kétszázan éltek is a lehetőséggel, hogy a helyszínen tekintsék meg a VSK mérkőzését a CSM Adjud ellen.
Az új eredménytábla az első gólt a 20. percben mutathatta, amikor Păun szögletét Circa fejelte a vendégek kapujába, megszerezve ezzel a vezetést a hazaiaknak. A nézők a félidő végéig kevés izgalmas megmozdulást láthattak, ám a szünet után a gyergyóiak már többet kezdeményeztek, és több lehetőségük adódott az előny növelésére. Ez végül a 68. percben sikerült, amikor László lövése a hosszú alsó sarokban kötött ki.
A folytatásban is a VSK dolgozta ki a veszélyesebb helyzeteket, de Păun és Kovács ziccere is kimaradt. A hazai kapuban Frumuzache-nek kevés dolga akadt, de amit kellett, magabiztosan megoldott. A Gyergyószentmiklósi VSK végül megérdemelten nyerte 2–0-ra a mérkőzést.
A gyergyóiak az alapszakasz feléig 14 pontot gyűjtöttek a 11 lejátszott meccsen, és a 9. helyen állnak, rosszabb (-5-ös) gólkülönbségük miatt. Ugyanennyi pontja van a székelyudvarhelyi és az adjudi csapatnak is. A tabella szorosságát jelzi, hogy a gyergyóiak mindössze kettővel szereztek többet a 11. helyezett Jászvásárnál, és hárommal kevesebbet, mint a jelenlegi negyedik Miroslava.
A VSK egy hét múlva ismét hazai pályán játszik, az alapszakasz visszavágó-sorozatának nyitányán november 8-án, szombaton délután 2 órától az éllovas Şoimii Gura Humorului érkezik Gyergyószentmiklósra.
| 2025. 10. 31. 15:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | Jászvásári USV Jászvásári USV | 2-0 |
| 2025. 10. 31. 15:00 | Bákói FC II. Bákói FC II. | Bucovina Rădăuți Rădăuți | 0-2 |
| 2025. 11. 01. 14:00 | CSM Vaslui CSM Vaslui | Știința Miroslava Miroslava | 0-1 |
| 2025. 11. 01. 14:00 | Cetatea Suceava Cetatea Suceava | Șoimii Gura Humorului Gura Humorului | 1-1 |
| 2025. 11. 01. 14:00 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | CSM Adjud Adjud | 2-0 |
| 2025. 11. 01. 14:00 | Viitorul Onești Viitorul Onești | Bákói Aerostar Aerostar | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Șoimii Gura Humorului Gura Humorului | 11 | 9 | 1 | 1 | 29-4 | 28 |
2 | Cetatea Suceava Cetatea Suceava | 11 | 7 | 1 | 3 | 29-11 | 22 |
3 | Viitorul Onești Viitorul Onești | 11 | 5 | 3 | 3 | 14-9 | 18 |
4 | Știința Miroslava Miroslava | 11 | 5 | 2 | 4 | 12-16 | 17 |
5 | Bákói Aerostar Aerostar | 11 | 4 | 4 | 3 | 18-20 | 16 |
6 | CSM Vaslui CSM Vaslui | 11 | 4 | 3 | 4 | 12-14 | 15 |
7 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 11 | 4 | 2 | 5 | 17-16 | 14 |
8 | CSM Adjud Adjud | 11 | 4 | 2 | 5 | 8-11 | 14 |
9 | Gyergyószentmiklósi VSK Gyergyói VSK | 11 | 4 | 2 | 5 | 15-20 | 14 |
10 | Bucovina Rădăuți Rădăuți | 11 | 4 | 1 | 6 | 13-14 | 13 |
11 | Jászvásári USV Jászvásári USV | 11 | 3 | 3 | 5 | 11-19 | 12 |
12 | Bákói FC II. Bákói FC II. | 11 | 1 | 0 | 10 | 8-32 | 3 |
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!