Hirdetés

Felszántották a csíkszeredai focipályát

Szántóföldhöz hasonlít a csíkszeredai labdarúgópálya. Korszerűsítik
Fotó: Gábos Albin

2019. június 11., 19:28

A következő két hónapban felújítják a csíkszeredai labdarúgópályát. A játékfelületet felszántották, új drénezés készül, majd fűtőberendezést, új öntözőrendszert és gyepszőnyeget helyeznek el. A munkálatokat július végéig be szeretnék fejezni.

2019. június 11., 19:28

A helyszínen Berecki Botond, a beruházást végző nagyváradi Greenfield Sport cég képviselője elmondta, hogy jelenleg az úgynevezett „talajhordózót” készítik elő, elegyengetik a felszántott és boronált területet, vigyázva, hogy ne legyenek púpok, gödrök, mivel erre jön rá a homokréteg, és ehhez igazodnak majd minden munkafázisnál.

Hirdetés

„A pályának meg kell adni a bogárhátat, 0,5 százalékos esés a megengedett a közepétől az oldalvonalak, illetve a gólvonalak felé. Ez szaknyelven a durva szintezés. Ezt követően nekifogunk a drénezésnek. Egy szekundáris drénben egyezett meg a megrendelő és a kivitelező, ami azt jelenti, hogy méterenként 40 cm mély kavicscsíkokat építünk be, ezek keresztbe lesznek, mivel a pálya fűtésrendszere hosszában lesz majd elhelyezve. A drénezés után a tervek szerint már jövő héten nekikezdünk az öntözőrendszer kiépítésének, majd jöhetnek a fűtésrendszert szerelő szakemberek” – mondta el Bereczki.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Elvégezték a csíkszeredai stadion talajának granulometriáját (szemcseszerkezet-mérés), és ennek függvényében készül Szatmár megyében a gyepszőnyeg, ezt 80 százalékban homokos földben termesztik. Megtudtuk, hogy a Csíkszeredába érkező gyepszőnyeg már 12–14 hónapos, 15 méteres tekercsekben szállítják ide, és egy traktor utáni keretre rakva görgetik majd rá az előkészített, drénezett, fűtés- és öntözőberendezéssel ellátott felületre. A szakember szerint

ha a túlzottan meleg időjárás, illetve a sok eső nem zavarja meg a munkálatokat, akkor július 30-ára, az OTP Bank Kupa kezdésére játékra alkalmas lesz a csíki pálya.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Számos stadion felújítását végezte már el a nagyváradi cég, ők újították fel a gyurgyevói pályát, amikor az Astra Ploiești-ről Giurgiuba költözött, ők dolgoztak a vajdahunyadi stadionnál, de az ő nevükhöz fűződik egyebek közt a debreceni és a siófoki stadion felújítása is. A gyepszőnyeg fűtését végző csoport Romániában legutóbb Sepsiszentgyörgyön dolgozott, ők szereltek fűtést a Kolozsvári CFR és az FC Botoșani stadionjaiban is.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!