A labdarúgó Konfenercia Liga második körének visszavágóját büntetőkkel nyerte, jutott tovább a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Az egy héttel ezelőtti, a szlovéniai Olimpija Ljubljana elleni összecsapás ezzel nem ért véget.
A Sepsi OSK közösségi oldalán tette közzé, hogy a találkozó mérkőzésmegfigyelőjének jelentése értelmében a klubot az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 10 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta, valamint azzal, hogy a csütörtöki, a Sepsi Arénában sorra kerülő, találkozón kötelesek 500 ülőhelyet szabadon hagyniuk.
„Ezzel leállítjuk a további jegyértékesítést. Ezeket a helyeket kizárólag csak gyerekek foglalhatják el. Mivel eleget kell tennünk e követelésnek, a holnapi Sepsi OSK–Djurgårdens IF mérkőzésre nem áll módunkban a megmaradt belépők értékesítése” – áll a közleményben.
Hozzáteszik, a svájci megfigyelő szerint a sepsiszentgyörgyi szurkolók a mérkőzés 34. percében a már annyira megszokott „Szentgyörgy! Szentgyörgy!” skandálással egyidőben a karjaikat a szívüktől indítva emelték a magasba – ez pedig rasszista gesztusnak számít.
A sepsiszentgyörgyi klubvezetés az UEFA első, magyarázatkérő levelére válaszként megfogalmazta, hogy ez a mozdulat mit is jelent valójában.
„Mindezt nem elfogadva, tegnap este (kedden, szerk. megj.) kaptuk kézhez a fenti büntetéseket tartalmazó levelet. Ezen levél ellen óvást nyújtunk be, de, sajnos, a további jegyeladást ettől még meg kell állítanunk.
– zárja a közleményt az európai kupaporondon szereplő sepsiszentgyörgyi klub.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!