A Ferencváros a várakozásoknak megfelelően az első perctől magához ragadta a kezdeményezést. Bár a vendég játékosok fizikailag erősebb felépítésűek voltak, sebességben messze elmaradtak a hazai futballistáktól, akik ezt kihasználva vezették a veszélyes támadásaikat.
Nem kellett sokat várni az első magyar helyzetre, de Ryan Mmaee lövése a bal kapufán csattant. Tulajdonképpen csak idő kérdése volt, mikor érik góllá a ferencvárosi fölény, erre a 13. percben került sor.
A vezetés megszerzése után valamelyest visszavett a tempóból a magyar bajnok, ennek nyomán fölénye megmaradt, de újabb helyzeteket nem tudott kidolgozni. Eleinte az ivószünet sem segített a hatalmas hőségben egyre kényelmesebbé váló iramon, de a szünet előtti percekben ismét beszorult az ír csapat. Előbb Ryan Mmaee nagyszerű cselsorozat után ismét a kapufát találta el, majd alig egy perccel később okos gólpasszát Traoré váltotta gólra.
A folytatásban sem változott a játék képe, nem volt egy súlycsoportban a két gárda, Traoré második góljával pedig hamar magabiztossá tette az előnyt. A harmadik gól végleg megtörte a szigetországiak ellenállását, ugyanis sorra futottak végig a gyors és közönségszórakoztató hazai akciók, záporoztak a lövések a vendégek kapujára.
A csapattársak érezhetően gólt akartak rúgatni a súlyos sérülése után alig néhány hete visszatért Ryan Mmaeeval, de a marokkói támadó a legnagyobb ziccereket is elhibázta, így nem nőtt tovább a különbség. A hajrában a Ferencváros már nem erőltette a támadásokat, de még így is volt néhány lehetősége, amelyek közül az egyiket a csereként beálló Civic váltotta gólra, ezzel a hosszabbításban jószerivel eldöntötte nemcsak a meccset, hanem a párharcot is.
A visszavágót egy hét múlva Dublinban rendezik. A győztes a második számú európai kupasorozat, míg a vesztese a Konferencia-liga csoportkörében szerepelhet ősszel.
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Június 26-tól négycsapatos felkészülési tornán vesz részt Dunaszerdahelyen az FK Csíkszereda, ahol a DAC, a Topolya és a magyar bajnok Győri ETO FC is ellenfél lesz. A csapat két nyári edzőtábort tervez, a keretben is jelentős változások körvonalazódnak.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!