A Ladies kiválóan menetelt a 2. Liga alapszakaszában, amelyben 29 ponttal megnyerte a 2. csoportot, mérlege kilenc győzelem, két döntetlen és egy vereség. A csapat eredményes támadójátékot mutatott, tizenkét mérkőzésén 67 találatot szerzett, de védekezésben is helytállt, 16 gólt kapott. A marosvásárhelyiek öt ponttal előzték meg a második helyezett FK Csíkszeredát, és hattal a harmadik Kolozsvári U Olimpia farmcsapatát.
A Mihály Sándor vezetőedző által irányított Ladies teljesen megérdemelten jutott be a négycsapatos rájátszásba, ahol egyértelműen a feljutás a célkitűzése.
Ennek eléréséért már megtették az első lépést, múlt hét végén magabiztos teljesítménnyel 4–1-re győzték le idegenben az első számú rivális Bukaresti Dream Team együttesét, ezzel nagyon közel kerültek az élvonalbeli részvételhez. Főleg azután, hogy a másik mérkőzésen a United Bihor és a CSȘ Târgoviște 1–1-es döntetlent játszottak.
Mivel a csapatok csak egyszer mérkőznek meg egymással,
a Ladies egy újabb győzelemmel bebiztosíthatja feljutását, ezt már ma délelőtt 11 órától megteheti, amikor ugyancsak idegenben a Târgoviște vendégeként játszik.
Ezt követően a marosvásárhelyi csapat hazai pályán fejezi be a rájátszást, vasárnap 11 órától a United Bihor elleni találkozón.
A Ladies keretét a fiatal marosvásárhelyi játékosok mellett a Székelyudvarhelyi Vasas Femina labdarúgói alkotják, akik kölcsönben játszanak a klub színeiben.
Az együttes jelenleg Nyárádszeredában rendezi hazai mérkőzéseit, de elképzelhető, hogy a jövőben Marosvásárhelyen fogadja ellenfeleit.
Amennyiben sikerül a feljutás, Marosvásárhelynek három év elteltével ismét lehet csapata a női élvonalban. Legutóbb a korábbi bajnok és kupagyőztes FCM, illetve ASA néven szerepelt marosvásárhelyi gárda az 1. Ligában, de a klub csődje miatt 2018-ban búcsúzott az élvonaltól. Utódja, a VSK az utóbbi két évben a másodosztályban szerepelt, a jelenlegi szezonban a harmadik helyen végzett a 3. csoportban.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!