Hirdetés

Feljavult az SZFC játéka, az OSK II-t is három góllal verte

Fotó: László Ildikó

Visszavágott a Sepsi OSK II-nek az alapszakasz odavágói során elszenvedett 3–0-s vereségért a Székelyudvarhelyi FC, pénteken ugyanekkora arányban győzött és fellépett a dobogó legalsó fokára.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Kevesen voltak kíváncsiak a labdarúgó 3. Liga 13. fordulójában rendezett mérkőzésre, pénteken délután a kezdő sípszókor mintegy ötvenen foglaltak helyet a székelyudvarhelyi sétatéri stadion lelátóin. Aki kiment a meccsre, az viszont nem csalódott, hiszen már az elején nagyon jó ritmusban fociztak, mindkét kapu előtt adódtak kisebb lehetőségek.

Hirdetés

A fiatal háromszékiek nem szeppentek meg az udvarhelyi őszben, fegyelmezetten, keményen védekeztek, a hazaiak nyomása pedig a játékrész második felében kezdett veszélyessé válni, hiszen a 23. percben Gavîrliță beadását az OSK-tól a nyáron érkezett Șerban a kapufára fejelte, majd alig egy perc telt el, amikor Marucza egy távoli lövéssel dolgoztatta meg Niczulyt.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az OSK II. előtt is adódott egy nagyon komoly lehetőség, két perccel később veszélyes szabadrúgáshoz jutottak, az SZFC tizenhatosának a vonalán, Fehér próbálkozását követően a labda a sorfalon megpattanva hagyta el a játékteret.

Ezt követően is a hazaiak kezdeményeztek többet, Cîrstian be is talált, ám les miatt érvénytelenítették a találatot, majd a 42. percben megtört a gólcsend:

Marucza mintegy 25 méterről hatalmas bombát eresztett el, Niczulynak esélye sem volt védeni. A hazaiak pedig szinte kétgólos előnyben mehettek pihenni, ám Șerban ismét a kapufát találta el.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A szünet után egyik fél sem tudta ráerőltetni akaratát a másikéra, eléggé töredezett volt a játék, emiatt komoly helyzet sokáig nem is alakult ki. Aztán egyre jobban kezdett focizni az OSK II., beszorította házigazdáját, Kocsis mintegy húsz méterről eleresztett lövését pedig Licșor nagyot vetődve mentette szögletre.

Itt viszont ki is merült a vendégek lendülete, a 70. percben Șerban lépett ki jól a bal szélen, bevitte a labdát a tizenhatosig, ahol keresztbe passzolt, középen pedig Marucza pár méterről nem hibázott. A második hazai találatot követően mindkét edző frissített csapatán, az újabb találatra viszont egészen a hosszabbítás harmadik percéig kellett várni, amikor Gavîrliță került ziccerbe, mindenkit elfektetett, majd higgadtan a hálóba gurított.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az SZFC zsinórban harmadik háromgólos győzelmét aratta, és fellépett a csoportja harmadik helyére, míg az OSK II. gödörbe került, sorozatban hatodik vereségét szenvedte el.

A következő játéknapon nagyon nehéz kiszállás vár az SZFC-re, az élről gyengébb gólkülönbsége miatt lecsúszott Câmpulunghoz látogat, míg az OSK II. Kovászna megyei rangadót játszik a Kézdivásárhelyi SE ellen.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, 13. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Sepsi OSK II. 3–0 (1–0),
gólszerzők: Marucza (42., 70.), Gavîrliță (90+3.)
SZFC: Licșor – Aszalos, Kovács, Cîrstian, Göndör (Matei, 77.), Bara, Marucza, Antal (Becze, 86.), Gavîrliță, Lázár (Hadnagy, 66.), Șerban (Tordai, 86.). Vezetőedző: Lucian Nicolau.
Sepsi OSK II.: Niczuly – Popa, Dobozi, Popșa, Moroșanu, Grigore, Horciu, Kocsis (Coman, 80.), Stanislav (Karácsony, 67.), Ene (Folea, 89.), Fehér (Vura, 80.). Vezetőedző: Valentin Suciu.

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz, 13. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Szondy Zoltán: nem vagyunk világvége hangulatban a támogatások elmaradása miatt

A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.

Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

`
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Ez is érdekelheti

Romokban a brassói foci, de felcsillant a reménysugár

A viszontagságos múlttal rendelkező, többször felszámolt, majd 2024 nyarán újraalapított Brassói Corona kivívta a 3. ligás szereplés jogát. Románia egyik legnagyobb városa viszont továbbra is messze áll az élvonaltól.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Elmaradt a fordítás, a visszavágót is elveszítette a Maros megyei focibajnok

Idegenben nem tudta ledolgozni a hátrányát a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, amely így kettős vereséggel bukta el a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozót.

Még semmi nem dőlt el, dagad a feljutási botrány

Tovább gyűrűzik a CSL Ștefăneștii de Jos feljutása körüli botrány. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) határozatáig elhalasztotta a 3. Liga 2025–2026-os idényének hivatalos hitelesítését.

Emelkedtek a játékvezetői díjak a 2. és a 3. Ligában

Jelentősen emelkedett a romániai labdarúgó-bajnokságokban közreműködő játékvezetők és hivatalos személyek díjazása a 2026–2027-es idényre. A módosítás a 2. és a 3. Ligát érinti, az élvonalban egyelőre változatlanok maradtak a tiszteletdíjak.

Kovásznai siker Csíkszentsimonban, de még nyílt maradt a párharc

Népes közönség előtt és kiváló hangulatban rendezték meg a labdarúgó 3. Ligába jutásért zajló osztályozó első mérkőzését Csíkszentsimonban. A vendég Kovásznai Kárpátok 2–1-re nyert, így előnyből várhatja a jövő heti hazai visszavágót.

A vezetést megszerezte az Academica Transilvania, utána csak a vendégek találtak be

Hiába szerezte meg korán a vezetést a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, ellenfele a szünetig fordított, majd a végén újra betalált, így két góllal győzött a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozó első mérkőzésén.

A feljutásra hajt, nem nézi le az ellenfelét a Maros megyei focibajnok

Hazai pályán kezdi a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozót a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, ellenfele a Fehér megyében bajnok, a Viitorul Marosszentimre lesz.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!