A játékvezető és a két csapat öt percig a pályán maradtak, remélve, hogy a szervezőknek sikerül gyors megoldást találni a problémára. A körülmények azonban nem javultak, így Sorin Vădana az öltözőbe küldte a játékosokat.
A mérkőzés félbeszakításakor a Galaci Oțelul 3–0-ra vezetett.
Frissítés
Félórás kényszerszünet után újrakezdődött a mérkőzés a 81. perctől.
Frissítés
A csapatok visszatértek a pályára és elkezdtek melegíteni, minden bizonnyal perceken belül újraindul a meccs.
Frissítés
Időközben sikerült kijavítani a problémát, újra megfelelő kapacitáson működik a stadion világító berendezése, és a jelek szerint hamarosan folytatódhat a találkozó. A kényszerszünet hátterében a Galacot érintő hirtelen áramkimaradás állt, amely után generátorral sikerült biztosítani a stadion kivilágítását.
A szabályzat szerint a világítás meghibásodása, vagy nem megfelelő működése miatt, a játékvezető legfeljebb 60 percet biztosít a probléma elhárítására és a mérkőzés újraindítására.
Amennyiben a mérkőzést nem lehet folytatni a megszakítás pillanatától számított 60 percen belül, a játékvezető véglegesen leállítja a mérkőzést, és rögzíti a helyzetet a jegyzőkönyvben.
„Ha a világítási probléma elhárítása a 60 perces időkereten belül megtörtént, és a mérkőzést újrakezdték, de a világítás újra meghibásodik a játékidő alatt, a játékvezető amennyiben úgy ítéli meg, hogy a világítás hiánya nem teszi lehetővé a játék megfelelő folytatását, dönthet a mérkőzés végleges megszakításáról” – áll a Román Labdarúgó-szövetség szervezési szabályzatában (ROAF).

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.
Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!