Hirdetés

Fél lábbal az ifi Eb elődöntőjében a románok

Hat találat az utolsó negyedórában
Fotó: FRF.ro

2019. június 21., 21:44

Hihetetlen végjátékkal megnyerte második találkozóját is az Olaszországban és San Marinóban zajló U21-es Európa-bajnokságon a román fociválogatott. Az angolok elszenvedték második vereségüket a tornán.

2019. június 21., 21:44

Pénteken este ugyanazon kezdő tizenegyet küldte a pályára a románok szövetségi kapitánya, Mirel Rădoi, mint a horvátok elleni, 4–1-es győztes összecsapáson. Az angolok a nyitófordulóban 2–1-es vereséget szenvedtek a franciáktól – így fontos volt számukra, hogy pontot szerezzenek.

Hirdetés

A mintegy 10 ezer szurkoló által biztatott Románia remekül kezdett Cesenában, a 4. percben Hagi távoli lövését lábbal tolta ki a hálóőr, majd rögtön rá Ivan két ízben is megszerezhette volna a vezetést, közelről lőtte rá, előbb mellé ment, majd a kapus bravúrral hárított.

Lassan a szigetországiak átvették a kezdeményezést, igazi gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, a románok ellentámadásai jóval veszélyesebbek voltak, a 32. percben Man be is talált – a gólt les miatt érvénytelenítették.

A pihenő előtt, az első játékrész hosszabbításában Radunak kellett kitornáznia Mount húszméteres bombáját, így az első felvonást követően 0–0 állt az eredményjelzőn.

A második félidő elejét alaposan megnyomták az angolok, Fl. Ștefan a gólvonalról semlegesítette Calvert lövését, túloldalt Hagi löketét hatástalanította a hálóőr. A 60. percben a románok kapusa, Radu két bravúrt mutatott be. Az angol nyomás egyre nagyobb lett, az ellenlábas jól állta a sarat.

Gyilkos negyedóra, potyogtak a gólok

A 75. percben Coman cselezgetett a tizenhatoson belül, Kenny gáncsolta, a svéd játékvezető a tizenegyes pontra mutatott: Pușcaș a bal alsóba gurította (0–1).

Gyorsan jött a válasz, Gray a tizenhatos vonaláról csavarta be (1–1).

Két szögletnél az angolok fejjel bólintották rá, Radu nagyot védett. Hagi a semmiből hozta újból előnybe a románokat, tizenhatról lőtte ki a jobb alsót (1–2). Nem tartott sokáig ezúttal sem az öröm, alighogy visszarendeződtek a sorok, Abraham közelről kiegyenlített (2–2).

A slusszpoén még hátra volt, ezt pedig Coman szolgáltatta, a 88. percben egy potyagóllal 3–2-ra, míg a hosszabbításban egy távoli lövéssel 4–2-re módosította az állást. A két gól között az angolok a kapufát találták telibe.

Óriási lépést tett a román U21-es nemzeti együttes, hogy ott legyen a torna elődöntőjében. A csoport zárómeccsét hétfőn 22 órától játsszák a franciákkal.

A kontinenstorna három négycsapatos csoportjából az első helyezettek mellett a legjobb második jut be az elődöntőbe.

Labdarúgó U21-es Európa-bajnokság, C csoport, 2. forduló: Anglia–Románia 2–4 (0–0)
Gól: Demarai Gray (79.), Abraham (86.), illetve G. Puşcaş (76., büntetőből), Ianis Hagi (85.), Fl. Coman (88. és 90+2.).
Anglia U21: Henderson – Kenny, Clarke Salter, Tomori, Dasilva – Dowell, Maddison, Mount – Barnes (46., Sessegnon, 57., Foden), Calvert-Lewin, Gray. Szövetségi kapitány: Aidy Boothroyd.
Románia U21: Ionuţ Radu – Manea, Nedelcearu, Paşcanu, Fl.Ştefan – Tudor Băluţă, Cicâldău – Dennis Man (74., Vl. Dragomir), I. Hagi (88., Nedelcu), Ivan (63., Coman) – Puşcaş. Szövetségi kapitány: Mirel Rădoi.
Vezette: Andreas Ekberg (svéd).

A csoport másik meccsén:

Horvátország–Franciaország – pénteken 22 órától.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

`
Krónika

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Gyimesközéplokról a magyar női felnőtt futballválogatottba

Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.

Korai góllal nyert, még reménykedhet a felsőházban a Kolozsvári CFR

Korán megszerezte a vezetést, majd fegyelmezett játékkal meg is őrizte előnyét a Kolozsvári CFR, amely pénteken este 1–0-ra nyert az FC Botoșani vendégeként a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Nincs veszítenivalója Craiován az FK Csíkszeredának

Idegenbeli mérkőzéssel zárja az évet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga 21. fordulójában az U Craiova otthonában lép pályára. A házigazdák európai kupabúcsúját kihasználva próbálnak pontot rabolni a piros-feketék.

Megnyírbálná az élvonalbeli mezőnyt a ligaelnök

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elnöke, Gino Iorgulescu azt szeretné, ha a közeljövőben néggyel kevesebb, csak tizenkét csapattal rendeznék az élvonalbeli bajnokságot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!