Hirdetés

Fegyelmezett házigazdák az Udvarhely körzetiben

Egy gól döntött a Zetelaka II.–Csekefalva mérkőzésen
Fotó: László Ildikó

2024. november 05., 16:10

A tizedik fordulót rendezték a hétvégén az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. A házigazdák kiemelkedően fegyelmezettek voltak: a tizenhárom mérkőzésből tízen egyetlen sárga lapot sem kaptak.

2024. november 05., 16:10

Az 5. Ligában Farcádnak sok hiányzója volt a Lövéte elleni idegenbeli mérkőzésen, így a védekezésre koncentrálva lépett pályára. Habár a hazaiak sok helyzetet kialakítottak, a farcádiak foggal-körömmel védekeztek, és ha át is jutottak rajtuk, a kapusuk állta a sarat.

Aztán a koncentráció a végén kissé lankadt, ezt pedig rögtön kihasználta a mezőnyfölényben játszó Lövéte, és ha nehezen is, de otthon tartotta a pontokat.

Hirdetés

A sportszerű meccset egy közös sörözés követte.

Varság újabb fontos pontokat hullatott, Betfalván játszott gólnélküli döntetlent, így három pontra nőtt a hátránya az egy meccsel kevesebbet játszó éllovas Lövétével szemben.

A 6. Ligában Szentlélek visszatért a győzelem útjára, Kobátfalva ellen aratott sima sikert, és előnye nyolc pontra nőtt, miután a második helyezett Korondi Ifjúság 1–1-es döntetlent játszott Homoródszentpállal.

Sokan kíváncsiak voltak a Zetelaka II.–Csekefalva találkozóra •  Fotó: László Ildikó Galéria

Sokan kíváncsiak voltak a Zetelaka II.–Csekefalva találkozóra
Fotó: László Ildikó

Siménfalva hét év szünet után tért vissza Alsósófalvára – számoltak be a klub közösségi oldalán. „Alsósófalván játszottunk, ahol már 2017 óta nem jártunk, az emlékeinkben a körzeti egyik legrosszabb pályája maradt meg. Most már egy kis öltöző is épült a pálya szélére, korlát is került vasból, a pálya a régi maradt” – írták.

A vendégek keretéből újabb, idén már a hatodik játékos került ki külföldi munkavállalás miatt, így ismét improvizálniuk kellett az összeállításnál.

Habár az alsósófalviak kerültek előnybe, a vendégek még a szünet előtt fordítottak, majd a második félidő elején megerősítették előnyüket. A hazaiak erejéből csak a szépítésre futotta a meccs végén, a pontok Siménfalvára kerültek. Szentlélek mögött sűrű a mezőny, hiszen hat csapat is három ponton belül található.

Az 5. és 6. Ligában általában bátrabbak a hazaiak, keményebben játszanak.

A hétvégi játéknap kifejezetten sportszerű volt, hiszen a tizenhárom mérkőzés közül tízen a hazai csapatból senki sem kapott sárga lapos figyelmeztetést.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Labdarúgó 5. Liga, Udvarhelyszéki csoport, 10. forduló

Betfalva–Székelyvarság 0–0;

Felsőboldogfalva–Szentábrahám 1–2 (1–0),
gólszerzők Domokos Levente (43.), illetve Adrian Ovidiu Ujica (71., öngól), Gindella Levente (83.);

Malomfalva–Oklánd 3–0 (3–0),
gólszerzők Jakab Tamás (24., 27.), Tankó Zoltán (45.);

Máréfalva–Parajd 0–3 (0–2),
gólszerzők Ráduly Sándor Attila (15.), Ungvári Bence (25.), Kali Béla (78.);

Farkaslaka–Nagygalambfalva 6–1 (4–0),
gólszerzők Nagy Martin (13.), Szőcs Róbert (35., 88.), Orbán Alfréd (39., 90.), Fancsali Levente (58.), illetve Albert Attila (86.);

Lövéte–Farcád 1–0 (0–0),
gólszerzők Trinfuly András (90+1.).

Homoródalmás szabadnapos volt.

5. Liga, Udvarhely körzeti csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Lövéte Lövéte
9
8
1
0
28-9
25
2
Varság Varság
10
7
1
2
26-12
22
3
Homoródalmási Homoród Homoródalmás
9
7
0
2
37-14
21
4
Malomfalva Malomfalva
9
6
0
3
19-16
18
5
Parajdi SK Parajdi SK
9
5
2
2
26-12
17
6
Oklánd Oklánd
9
4
1
4
17-15
13
7
Farcád Farcád
9
4
0
5
16-20
12
8
Szentábrahám Szentábrahám
9
3
1
5
19-25
10
9
Farkaslaki SE Farkaslaka
9
2
2
5
18-23
8
10
Betfalva Betfalva
9
2
2
5
18-23
8
11
Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva
10
2
2
6
14-35
8
12
Nagygalambfalva Galambfalva
9
1
3
5
12-22
6
13
Máréfalva Máréfalva
10
1
1
8
10-34
4

6. Liga, 10. forduló:

Zetelaka II.–Csekefalva 1–0 (0–0),
gólszerzők Boros Róbert (80.);

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Szentlélek–Kobátfalva 5–1 (2–0),
gólszerzők Bencze Zoltán (23.), Balog Arnold (25., 53.), Györgydeák Csaba (49.), Hajdó László (82.), illetve Pap Örs (78.);

Alsósófalva–Siménfalva 2–3 (1–2),
gólszerzők Berkeczi Endre (13.), Farkas Károly (90+1.), illetve Péter Csaba (31., 38.), Bodor Rajmund (52.);

Bögöz–Homoródszentpéter 1–1 (1–0),
gólszerzők Somorai Szabolcs (52.), illetve Gergely Szilárd (7.);

Kápolnás–Gagy 4–1 (3–1),
gólszerzők Lőrincz L. Szabolcs (16.), Gedő József (21.), Both Lajos (28.), Bágyi Szabolcs (53., öngól), illetve Pintó Szabolcs (42.);

Korondi Ifjúság–Homoródszentpál 1–1 (1–1),
gólszerzők Sükei László (41.), illetve Egyed Csongor (19.);

Bogárfalva–Etéd 2–3 (1–0),
gólszerzők Györgydeák Tibor Milán (8., 82.), illetve Gagyi Zoltán (72.), György Árpád (75.), Nagy Tamás (90.).

6. Liga, Udvarhely körzeti csoport

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Szentlélek Szentlélek
10
9
0
1
50-13
27
2
Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság
10
6
1
3
25-20
19
3
Homoródszentpál Homoródszentpál
10
5
2
3
26-20
17
4
Csekefalva Csekefalva
10
5
1
4
27-20
16
5
Gagy Gagy
10
5
1
4
24-20
16
6
Siménfalva Siménfalva
10
5
1
4
25-24
16
7
Alsósófalva Alsósófalva
10
5
1
4
23-24
16
8
Kápolnás Kápolnás
10
4
1
5
22-24
13
9
Kobátfalva Kobátfalva
10
4
1
5
20-22
13
10
Zetelaka II. Zeteleka
10
3
3
4
17-19
12
11
Bögöz Bögöz
10
3
1
6
17-28
10
12
Homoródszentpéter Szentpéter
10
3
1
6
16-34
10
13
Etéd Etéd
10
2
3
5
15-28
9
14
Bogárfalva Bogárfalva
10
2
1
7
13-24
7
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Köpésért és a szögletzászló kirúgásáért büntetéseket szabtak ki

Ezen a héten is ülésezett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága. A 4. Liga és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mérkőzésein történt sportszerűtlen megnyilvánulások miatt hoztak döntéseket.

Csak az egyik ligában játszottak meccseket a Csík körzeti focibajnokságban

Csonkafordulót tartottak az elmúlt hétvégén a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában egyetlen meccset sem rendeztek, csak a 6. Liga mezőnyének egy része lépett pályára.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Nem botlottak az esélyesek az Udvarhely körzetiben

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjának első négy helyezettje is megnyerte hétvégi mérkőzését, így nem történt helycsere az élen. A 6. Ligában viszont új éllovas van, miután Kápolnás jobb gólarányával megelőzte Bögözt.

A lefújás után a pályán ütötték meg a játékvezetőt a Csík körzeti focibajnokságban

Csapata 5–1-re kapott ki Szépvízen, a mérkőzés végén a játékvezetőn kérte számon a gyímesbükki elnök-edző a történteket. Tettlegességig fajultak a dolgok.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

A Csík körzeti focibajnokság címvédője pontokat hullajtott, ezt kihasználta az üldözője

Gólokban nem volt hiány ezúttal sem a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának meccsein. Mind az 5. Ligában, mind a 6. Ligában sűrű az élboly.

Fordulónként váltják egymást az éllovasok az Udvarhely körzetiben

A hetedik játéknapot rendezték a labdarúgó 5. Liga Udvarhelyszéki csoportjában, és ismét változott az éllovas: Szentábrahám legyőzte és átvette a vezetést Malomfalvától. A 6. Ligában szintén új listavezető van, a B csoportban Alsósófalva került az élre.

Egyetlen pályázó van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségére

Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!