Hirdetés

Farcád és Homoródszentmárton csapata is kikapott az Udvarhely körzeti bajnokságban

Bogárfalva izgalmas mérkőzésen győzte le az éllovas Farcád együttesét
Fotó: Veres Nándor

2018. november 06., 11:42

Farcád és Homoródszentmárton is egygólos vereséget szenvedett el a labdarúgó 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, így csökkent az előnyük.

2018. november 06., 11:42

Bogárfalvára látogatott az éllovas Farcád. A mérkőzés eleji gyors gólváltást követően büntetőből szerzett vezetést a vendég együttes. A második játékrészben a hazaiak mindent egy lapra feltéve rohamoztak, ennek eredményeként gyorsan egyenlítettek, majd egy tizenegyesből a vezetést is megszerezték.

A hátramaradt időben kisebb helyzetek mindkét oldalon adódtak, az eredmény viszont már nem változott a végig sportszerű mérkőzésen.

Elszenvedte első vereségét az idényben Homoródszentmárton, a Parajdi SE vendégeként kapott ki.

A hazaiak félóra játék alatt padlóra küldték a vendégeket, a 26. percben már 3–0-ra vezettek. Szentmárton a szünet előtt szépített, második gólját pedig a 89. percben szerezte meg, de egyenlíteni már nem volt ideje.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A tízes szám jegyében telt el a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz legutóbbi mérkőzése: tíz mérkőzéséből a tizedik találkozóját nyerte meg a nyáron alakult együttes, 10–0-ra győzött Szentlélek ellen.

Érdekesség, hogy az eddig mérkőzésein egyetlen sárga lapot sem kellett felmutassanak az udvarhelyi csapat labdarúgóinak a játékvezetők, Szentlélek ellen először villant a lap, és egyből piros, hiszen játékosuk utolsó emberként egyértelmű gólszerzési lehetőséget akadályozott meg.

Hirdetés

Az emberhátrány nem érződött meg a Golimpiákosz játékán, további négy gólt lőtt Szentléleknek.

A Zeteváralja–Parajdi SK mérkőzés kiegyenlített csatát hozott, melyen a helyzetkihasználás és a szerencse a vendégeknek kedvezett, és 2–1-re megnyerték találkozót.

5. Liga, Udvarhely körzeti csoport, 11. forduló

Gagy–Bögöz 1–2 (1–1), vezették Kovács B. – Kiss I., Csíki A., gólszerzők Simó-Ráduly Róbert (43.), illetve Káló Zsolt (31., 60.)

Kobátfalva–Kápolnás 2–0 (1–0), vezették Kovács T. – Fodor J., Joó R., gólszerzők Tarcsafalvi Szabolcs (43.), Zsigmond Attila (90+1.)

Alsóboldogfalva–Korondi Ifjúság 6–1 (2–1), vezették Bíró B. – Kovács L., Lőrincz Gy., gólszerzők Pál József (4.), Borbély Lóránt (41., 86., 90.), Jánosi Tihamér (70.), Barabás János (76.), illetve Kiss Gyula (38.)

Csekefalva–Felsőboldogfalva 2–1 (1–0), vezették Barabás Z. – Fazakas L., Kiss T., gólszerzők Csaholczi Krisztián (33.), Murvai István (54.), illetve Hermann Károly (75.)

Bogárfalva–Farcád 3–2 (1–2), vezették Bálint A. – Feleki G., Puja T., gólszerzők Magyari András (12.), Györgydeák Milán (54., 67.), illetve Benedek Elemér (13.), Kovács Imre (22.)

Parajdi SE–Homoródszentmárton 3–2 (3–1), vezették Hegyi H. – Szécsi B., Szente Zs., gólszerzők Fülöp Attila (3.), Kénesi Szilárd (12., 26.), illetve Lakatos Sándor (42.), Balázs Szabolcs (89.)

Siménfalva–Zetelaka II. 2–1 (0–1), vezették Ilyés Cs. – Jakab T., Hadnagy Á., gólszerzők Tarcsafalvi Lóránt (56.), Szabó Sándor (80., öngól), illetve Dimén György Róbert (5.);

Labdarúgó 5. Liga, Hargita megye, Udvarhely körzeti bajnokság
M GY D V GK P
1. Farcád 26 19 2 5 62–27 59
2. Homoródszentmárton 26 14 8 4 76–46 50
3. Zetelaka II. 26 15 3 8 59–34 48
4. Felsőboldogfalva 26 13 5 8 47–31 44
5. Bogárfalva 26 14 2 10 74–73 44
6. Korondi Ifjúság 26 11 8 7 57–44 41
7. Bögöz 26 12 3 11 65–57 39
8. Kobátfalva 26 9 6 11 48–50 33
9. Siménfalva 26 10 3 13 52–69 33
10. Gagy 26 9 3 14 54–59 30
11. Parajdi SE 26 9 3 14 52–63 30
12. Alsóboldogfalva 26 7 5 14 41–74 26
13. Kápolnásfalu 26 6 4 16 55–82 22
14. Csekefalva 26 6 1 19 40–73 19

6. Liga, 11. forduló:

Székelyudvarhelyi Golimpiákosz–Szentlélek 10–0 (3–0), vezették Feleki G. – Feleki B., Szente Zs., gólszerzők Tamás Előd (14., 28., 46., 52.), Pál Lehel (15., 88.), Balázsi Zoltán (48., 74.), Gergely Tamás (65., 76.), kiállítva Bakó Attila (54., Golimpiákosz)

Máréfalva–Szentegyháza II. 2–3 (2–1), vezették Jakab T. – Ilyés Cs., Hadnagy Á., gólszerzők Péter Imre (19., 33.), illetve Lázár Hunor (22.), Szikszai István (60.), Kelemen Szilárd (67.)

Zeteváralja–Parajdi SK 1–2 (0–1), vezették Fodor J. – Kovács T., Madaras Sz., gólszerzők Ilyés Richárd (62.), illetve Káli Béla (9., 58.)

Székelyderzs–Homoródszentpéter 5–1 (3–0), vezették Kovács L. – Bíró B., Lőrincz Gy., gólszerzők Süketes Csaba (31., 65., 73.), Orbok Csaba (34.), Molnár Károly (40.), illetve Gergely Sándor (81.)

Szentpál–Kányád 1–5 (0–2), vezették Demeter T. – Nagy Z., Ivácsony Zs., gólszerzők Vass László (55.), illetve Zoltán Ferenc (11., 39.), Péter Norbert (62.), Forró János (69., 73.)

Alsósófalva–Oklánd 2–3 (0–1), vezették Szécsi B. – Szabó A., Hegyi H., gólszerzők Fülöp Hunor (52.), Fülöp Mihály (75.), illetve Cseke Csongor (4.), Egyed Csongor (66.), Csomor Attila (89.);
Kissolymos szabadnapos volt.

Labdarúgó 6. Liga, Hargita megye, Udvarhely körzeti bajnokság
M GY D V GK P
1. Golimpiákosz 24 24 0 0 138–13 72
2. Zeteváralja 24 16 2 6 73–39 50
3. Kissolymos 24 14 1 9 74–65 43
4. Parajdi SK 24 13 2 9 60–48 41
5. Oklánd 24 13 1 10 59–67 40
6. Máréfalva 24 10 1 13 47–61 31
7. Homoródszentpál 24 10 1 13 50–75 31
8. Székelyszentlélek 24 9 3 12 55–79 30
9. Alsósófalva 24 8 3 13 42–60 27
10. Szentegyháza II. 23 8 2 13 36–47 26
11. Székelyderzs 23 8 1 14 34–61 25
12. Homoródszentpéter 24 7 2 15 47–60 23
13. Kányád 22 4 1 17 26–66 13

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!