Mindkét együttes számára kiemelt téttel bír az összecsapás: Ilyés Róbert tanítványai a bennmaradásért küzdenek, míg az aradiak a felsőházba jutásért harcolnak.
A csíkiak ezúttal is nélkülözik a sérült Jozef Dolnýt és Bakos Ervint, eltiltás miatt pedig hiányzik a legutóbbi, Metaloglobus elleni találkozó győztes gólját szerző Bödő Efraim Zoltán is.
Hét nap alatt a harmadik bajnoki mérkőzésére készül a csapat. Ilyés Róbert elmondta, sűrű a program, de ezt el kell fogadniuk. „Nem akarunk kifogást keresni, férfiak kell legyünk, és mindent meg kell tegyünk, hogy itthon ezt a mérkőzést megnyerjük” – fogalmazott a vezetőedző.
A Metaloglobus elleni győzelem önbizalmat adott az együttesnek. A szakvezető szerint tudják, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen az UTA a felsőházért küzd, ugyanakkor számít játékosai extra teljesítményére.
– emelte ki.
Kleinheisler László érkezéséről szólva hangsúlyozta, kiváló futballistáról van szó. „Örvendek, hogy hozzánk került, a fiúk is jól fogadták, úgyhogy jól alakul a beilleszkedése. Persze meg kell várnunk a fizikai teljesítményének a javulását, hogy olyan szinten legyen, hogy ő is kezdőként tudjon majd játszani. Türelmesek vagyunk, és reméljük, hogy minél hamarabb be tud majd állni és segíteni fogja a csapatot a céljaink elérésében” – tette hozzá.
Pászka Lóránd a sűrű menetrend kapcsán emlékeztetett, hogy korábban is volt már hasonló sorozata a csapatnak. „Akkor is elmondtam, hogy a mi szempontunkból ez jobb, mintha folyamatosan edzenünk kéne.
– jegyezte meg.
Hangsúlyozta, nehéz mérkőzésre számít, de bízik a hazai sikerben. „Remélem, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot és sikerül tovább lépkedni a tabellán” – tette hozzá, majd a szurkolók idegenbeli támogatását is megköszönte. „Hazai pályán mindig sokat jelent az, hogy mögöttünk vannak, és folyamatosan támogatnak, buzdítanak minket.
– zárta gondolatait.
Răzvan Trif első csíkszeredai mérkőzését követően úgy fogalmazott, jól érzi magát a csapatnál. „Nehéz meccs volt, sok munkával, de megszereztük a győzelmet, és ez volt a legfontosabb. Szombaton is azért lépünk pályára, hogy minél több pontot szerezzünk. Nehéz találkozó lesz, de tisztában vagyunk ezzel, és mindent megteszünk a győzelemért” – mondta a hátvéd.
Az FK Csíkszereda és az Aradi UTA bajnokija szombaton 15 órától kezdődik, élőben közvetíti a Prima Sport és a Digi Sport csatorna.
| 2026. 02. 06. 17:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | FC Hermannstadt Hermannstadt | 3-1 |
| 2026. 02. 06. 20:00 | Bukaresti Rapid Rapid | Petrolul Ploiești Petrolul | |
| 2026. 02. 07. 13:00 | Unirea Slobozia Slobozia | Konstancai Farul Farul | |
| 2026. 02. 07. 15:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | Aradi UTA UTA | |
| 2026. 02. 07. 20:00 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Kolozsvári U Kolozsvári U | |
| 2026. 02. 08. 17:00 | FC Botoșani Botoșani | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | |
| 2026. 02. 08. 20:00 | Galaci Oțelul Oțelul | FCSB FCSB | |
| 2026. 02. 09. 20:00 | Bukaresti Dinamo Dinamo | Universitatea Craiova U Craiova |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Universitatea Craiova U Craiova | 25 | 14 | 7 | 4 | 45-24 | 49 |
2 | Bukaresti Rapid Rapid | 25 | 14 | 6 | 5 | 40-23 | 48 |
3 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 25 | 13 | 9 | 3 | 39-22 | 48 |
4 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 26 | 13 | 4 | 9 | 34-26 | 43 |
5 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 25 | 12 | 6 | 7 | 32-21 | 42 |
6 | FC Botoșani Botoșani | 25 | 10 | 9 | 6 | 31-20 | 39 |
7 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 25 | 10 | 8 | 7 | 39-36 | 38 |
8 | Aradi UTA UTA | 25 | 10 | 8 | 7 | 31-33 | 38 |
9 | Galaci Oțelul Oțelul | 25 | 10 | 7 | 8 | 35-20 | 37 |
10 | FCSB FCSB | 25 | 10 | 7 | 8 | 35-32 | 37 |
11 | Konstancai Farul Farul | 25 | 9 | 7 | 9 | 34-30 | 34 |
12 | Petrolul Ploiești Petrolul | 25 | 5 | 9 | 11 | 18-26 | 24 |
13 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 25 | 5 | 7 | 13 | 23-52 | 22 |
14 | Unirea Slobozia Slobozia | 25 | 6 | 3 | 16 | 24-39 | 21 |
15 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 26 | 3 | 8 | 15 | 23-46 | 17 |
16 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 25 | 2 | 5 | 18 | 21-54 | 11 |
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!